7óra7

A Szlovák Nemzeti Színház elutasította a budapesti Nemzeti Színház meghívását

A Szlovák Nemzeti Színház elutasította a budapesti Nemzeti Színház meghívását

2014. 02. 07. | 7óra7

Slovenské národné divadlo (Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony) A pozsonyi lap szerint a meghívásra az SND elutasító választ adott, "és az okok nem egyeztetési vagy agyagi jellegűek, hanem politikaiak" voltak.

Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója döntésüket a "magyar színházi élet helyzetével" indokolta, ám annak részleteit nem kívánta kifejteni. "Alaposan mérlegelve a jelenlegi magyar színházi élet helyzetét, úgy döntöttünk, nem fogadjuk el a meghívást" - szögezte le Polák, aki döntésükről levélben tájékoztatta Vidnyánszky Attilát, a budapesti Nemzeti Színház igazgatóját. A szlovák teátrumnak a márciusi fesztiválon Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi adaptációját kellett volna előadnia.

Vidnyánszky Attila a pozsonyi lapnak nyilatkozva azt mondta: értetlenül áll a döntés előtt, hiszen egy Márai-darab "kapóra jött volna" a fesztiválprogramban, és éppen a két ország közös kulturális örökségét lett volna hivatott prezentálni, s azt a magyar fél rangjához méltóan kívánta kezelni, azaz kiemelt figyelmet akart fordítani a szlovákul játszott Márai-darab reklámozására.

Nemzeti Színház

Az SND igazgatója a döntésükről tájékoztató levélben egyidejűleg meghívta Vidnyánszky Attilát egy nyáron Pozsonyban, az Eurocontext.sk című nemzetközi színházi fesztivál kísérőprogramjaként megrendezésre kerülő szakmai szemináriumra. Ennek a szemináriumnak a V4-es országok színházai közötti kapcsolat a témája.

A márciusban Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi színházi fesztiválra 12 országból érkeznek társulatok. A fesztivál díszvendége Oroszország, a fellépők között egyebek mellett az iraki, a lett, a bolgár, a grúz, a szerb és a norvég nemzeti színház is képviselteti magát. A meghívást kapott teátrumok közül a pozsonyi a második amely jelezte távolmaradását. A bécsi Burgtheater tavaly szeptemberben utasította vissza a meghívást.

Kapcsolódó

>>> Oroszország a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr227996473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása