7óra7

Kényszerleszállás Háromszéken

Kényszerleszállás Háromszéken

2014. 02. 05. | 7óra7

A Szilágyi Domokos születésének 75. évfordulójára készült verses pódiumműsor előadója Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki előadásával Illyés Kinga színésznő emléke előtt is tisztelegni kíván.

„Hatvanas években született generációnk egyik alapvető könyve Szilágyi Domokos Kényszerleszállás című verseskötete volt. Szinte minden kérdésre ott kerestünk – és találtunk választ. Ez volt az a Könyv, amelyet, bárhová ment az ember, magával cipelt. A verseivel való találkozás sokunk számára a költő halála után adatott meg, és ez csak növelte a Szilágyi-mítoszt. El nem könyvelt éjszakákon rongyosra hallgattuk Illyés Kinga Lírai oratóriumát, kívülről mondtuk fel részleteit – ki-ki amit tudott belőle. Aztán „kitágult a világ”, jöttek az „egyperces” költők, kétdimenziós felfedezések, aki elnyomták Szilágyi Domokost (is)...” – Gáspárik Attila így vall egyéni műsora kapcsán.

A színművész pódiumműsora a Szilágyi-életmű néhány apró cserépdarabkája által próbálja felidézni a Költőt, és egyben arra is kísérletet tesz, hogy a hatvanas évek óta született generációk felé is utat nyisson Szilágyi Domokos szellemiségének. A színművészt Ila Gábor kíséri zongorán, a színpadkép Sebesi Sándor munkája.

Kényszerleszállás - Gáspárik Attila

A háromszéki turnénak stílszerűen három megállója lesz, az egykori vármegyék székhelyein: február 13-án Kovásznán, a Művelődési Központban kerül bemutatásra az előadás, február 14-én Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, február 15-én pedig Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház Új Stúdiójában láthatják az érdeklődők a Kényszerleszállást, mindhárom helyszínen este 7 órától.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267996453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása