7óra7

A Mirandolinát mutatja be a szatmárnémeti színház

A Mirandolinát mutatja be a szatmárnémeti színház

2014. 02. 04. | 7óra7

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat A fiatal rendező, aki először állít színpadra Goldoni-darabot, az MTI-nek elmondta, hogy a színház elsősorban egy vígjáték megrendezését kérte tőle, és ez a darab áll legközelebb ahhoz az erős, groteszk felé hajló, képek által jellemzett formavilághoz, amelyben alkotni szeret.

Hozzátette: egyik legfontosabb alkotótársa Benedek Zsolt dramaturg volt, hiszen átalakították a szöveget, amely szikárabbá vált. A munka során Fabrizio fogadópincérből főszereplő, egyfajta játékmester lett, így ő áll a darabban megjelenő szerelmi háromszög csúcsán.

Csiki Zsolt rámutatott: az eredeti történethez hasonlóan Fabrizio a darab végén megkapja Mirandolina kezét, de visszautasítja, hiszen csalódik a lányban a szerelmi játék miatt. Így a művet keserűvé teszi a beteljesületlen szerelem, és Mirandolina egyedül marad – mondta a rendező.

Az előadás során modern elemek épülnek a klasszikus formákba – hangsúlyozta Csiki Zsolt, aki szerint ez érvényes a jelmezekre és a zenére is. Ez utóbbiról a rendező elmondta, hogy a szatmárnémeti Dots zenekar alternatív rock dalokat szerzett, amelyeknek a szövegét a Goldoni-mű szövegéből írták.

A darab jelmeztervezője Szabó Anna, az előadásban fellép Kányádi Szilárd, Gaál Gyula, Nagy Orbán, Gál Ágnes, Nagy Anikó, Bándi Johanna és Bodea Tibor. A darab bemutatója szombaton este lesz jótékonysági előadás keretében.

A 2013/2014-es színházi évadban a Mirandolina csak a diák- és középiskolás bérletekben szerepel, illetve a társulat tervei szerint a jövő színházi évadban a felnőttek bérletcsomagjába is bekerül.

*Jótékonysági előadás*

A mostani premier újszerűsége abban áll, hogy a nagyszínpadi bemutató bérletszünetben és jótékonysági előadásként kerül színpadra.

A Harag György Társulat az utóbbi években több olyan sikeres jótékonysági előadást tartott, amelyek bevételét a Reménysugár-összefogás javára, vagy a színház beteg munkatársainak gyógykezelésére ajánlott fel. A befolyt összegből a Hans Lindner Alapítvány fontos gyógyszereket és orvosi eszközöket vásárolt, illetve rákbeteg gyerekeknek szervezett tábort.

Az idén a társulat tagjai még aktívabb szerepet vállalnak a táborban: bábelőadást, bohócvigasságot, zenés-mókás játékokat szerveznek, és saját főztjükkel lepik meg a táborlakókat. A szervezők mások bekapcsolódására is számítanak, és várnak új ötleteket, új segítőket.

A jó ügy mögött tartós összefogás körvonalazódik. Ez egyrészt a jótékonysági előadások nyomán összegyűlt adományoknak köszönhető, másrészt civil szervezetek és önkéntesek „együtt-cselekvése” által jöhet létre.

A szervezők szeretettel hívnak minden érdeklődőt és minden összefogásra kész szatmárit, hogy váljanak részesévé a jó ügynek. A Reménysugár már 12 éve így működik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr867996457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása