7óra7

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

2014. 01. 21. | 7óra7

Köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a díjjal köszönetet mondanak azoknak, akik a kultúrateremtésben jelentős eredményeket értek el.

Hozzátette: nem jelent nacionalizmust, kizárólagosságot, ha büszkék vagyunk azokra az értékekre, amelyeket a magyarság adott az egyetemes kultúrának.

Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy a magyar kultúra mindig befogadó volt és a globalizáció korában sem a bezárkózás, "a köldöknézés" segíti az értékteremtést. A magyar kultúra értékei akkor születtek, amikor az alkotók nyitottak, befogadók voltak.

A díjat megtestesítő oklevelet, kisplasztikát és 10 ezer lejes (673 ezer forintos) pénzjutalmat évről évre egy-egy írónak, képzőművésznek és a színházi-zenei élet egy-egy kiemelkedő alkotójának adják át.

A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepséget a kolozsvári Jazzybirds dzsessz együttes koncertje zárta.

*Díjazottak:*

Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze.

Hedda Gabler - Györgyjakab Enikő, Kézdi Imola

A színésznő 1999-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen, Marosvásárhelyen. Ezután 1999 és 2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós társulatának tagja volt. 2002. szeptember 1-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.

Vida Gábor marosvásárhelyi író Vida Gábor marosvásárhelyi író, szerkesztő. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán járt egyetemre magyar-francia szakra. 1993-ban az Éber című egyetemi lap szerkesztője. 1994-ben szerez diplomát, azóta Marosvásárhelyen él. A Látó Szépirodalmi Folyóirat próza rovatának szerkesztője. Hagyományos prózát ír. Példaképeinek a klasszikus szerzőket tekinti (Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz, Kemény Zsigmond, Hamvas Béla, Platón, Dosztojevszkij, Jack London), több interjúban is elhatárolódik a posztmodern irodalomtól.

A harmadik díjazott Veres Szabolcs szatmárnémeti festőművész. Szatmárnémetiben a Művészeti Líceumban Nyíri Zoltán festőművész-tanár tanítványa volt. Kolozsváron folytatta és végezte tanulmányait a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen. Többek között a debreceni MODEM-ben és a bukaresti Kortárs Művészet Országos Múzeumában is szerepelt kiállításával. 2010-ben Szatmár szülöttjének önálló kiállítása nyílt New Yorkban is Több díj tulajdonosa.

Kapcsolódó
>>> Székely Csaba és Bocsárdi László Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjasok, 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277996583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása