7óra7

Konferencia és szakmai napok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Konferencia és szakmai napok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

2014. 01. 20. | 7óra7

Magyarországon a színházi nevelés hagyománya rendkívül gazdag, gyakorlata regionális összevetésben is kiemelkedően sokszínű. Egy közelmúltban megjelent átfogó kutatás szerint több mint száz szervezet évente közel százezer gyermekhez, fiatalhoz jut el pedagógiai célzatú programmal. Az utóbbi években a terület iránti érdeklődés robbanásszerűen nőtt. Korábban elsősorban a drámajátékban jártas tanárok és néhány, a műfaj iránt elkötelezett társulat foglalkozott csak színházi neveléssel. Ma a kőszínházi és független körökben egyaránt a szakmai elhivatottság egyfajta mércéjévé vált ez a tevékenység.

Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Az alkotói-előadói aktivitás növekedését azonban mindezidáig nem támogatta a megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséget biztosító, a pedagógiai és színházi tapasztalatokat ötvöző felsőfokú szakemberképzés. A hivatkozott kutatás is megerősíti, hogy a nevelési program sikerének alapja a színházi részek minősége, a színészi játék ereje. A hagyományosan művészképzéséről híres Színház- és Filmművészeti Egyetem ezért bővíti oktatási kínálatát és indítja el 2014 őszén a nappali szakos drámainstruktor-drámajátékos szakirányú BA-t.

A szakra fejlett színházi és társadalmi érzékenységgel bíró, kiemelkedő kommunikációs készségű, valamint a közös gondolkodás és alkotás iránt vonzódó fiatalok jelentkezését várjuk. A három év alatt elméleti és gyakorlati kurzusok során a hallgatók első kézből megismerik és megtanulják működtetni a színházi nevelés fő irányzatait és formáit. Az egyetem nagyhírű művésztanárai mellett olyan fiatal színészek, dramaturgok, rendezők adják át tapasztalataikat, akik élen járnak a műfajt jellemző folytonos kísérletezésben. Hozzájuk társulnak a színházi nevelés elismert szakértői, előbb előadóként, majd a kihelyezett szakmai gyakorlatok házigazdáiként. A képzés eredményeként a pályakezdő szakemberek képesek lesznek közművelődési és művészeti intézményekben drámajátékos tevékenységet is magukban foglaló színházi események, művészetközvetítő programok tervezésére, szervezésére és megvalósítására.

Az induló képzés felvezetéseként január 31-én és február elsején szakmai napokat és konferenciát szervez az egyetem Színházi nevelés a művészeti felsőoktatásban címmel. A programsorozat a téma nemzetközi kontextusba helyezésével kezdődik kiváló és itthon ritkán hallható angol és német előadók közreműködésével. A programban szerepel a két meghatározó színházi nevelési társulat, a Kerekasztal és a Káva egy-egy új foglalkozásának bemutatása, mindez alkalmat teremt a megvalósult professzionális példák megismerésére. Szombat délelőtt az egyetem doktorjelöltjei adnak ízelítőt abból, milyen lesz a gyakorlatorientált képzés, zárásként pedig az egyetem oktatói elemzik saját praxisukat a látottak-hallottak alapján.

A programokon való részvétel ingyenes, de befogadóképesség korlátozott, ezért az esemény regisztrációköteles. Ugyanakkor szeretné az egyetem, ha minél több továbbtanulásra készülő fiatal, illetve őket orientáló tanár és szülő szerezhetne közvetlen benyomást az induló drámainstruktor képzés különlegességéről, ezért számukra az egyetem elsőbbségi jelentkezési lehetőséget biztosít.

Regisztrálni január 20-tól a rektorihivatal@szfe.hu címen lehet, a kinyomtatott visszaigazolás szolgál belépőként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr857996589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása