7óra7

10 éves évfordulóját ünnepli a Pataky Klári Társulat

10 éves évfordulóját ünnepli a Pataky Klári Társulat

2014. 01. 20. | 7óra7

A tíz évvel ezelőtt alakult Pataky Klári Társulat névadója és vezetője 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakán. Az elmúlt években olyan kiemelkedő előadások születtek, mint a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress! amelyet 2008-ban a kritikusok és szakírók alkotta zsűri Lábán Rudolf-díjban részesítette.

Mit tudjátok Ti A 2010-ben, a Közép-Európa Táncszínház számára késztett, Valami történ(e)t című darabját nominálta Lábán-díjra a szakmai zsűri, majd ugyanabban az évben a veszprémi Tánc Fesztiválján koreográfusi különdíjban részesült.

Pataky Klári, a sokoldalú, érzékeny koreográfus munkáiban folyamatosan művészi arculata megújítására, illetve egy csak rá jellemző formanyelv kialakítására törekszik. Előadásaiban minden egyes alkalommal új témákat, s ezekhez új formákat keres. 

A háromnapos rendezvény első napján a Pillangó ballada és az Én haiku című előadást láthatja a közönség, a következő napon a Mit tudjátok ti mutatkozik be. Február 1-jén, szombaton, a Lábán Rudolf-díjas Nagyon jól vagyok, lszi ne keress című alkotást tűzik műsorra, amely után közönségtalálkozót tartanak az alkotók részvételével.

A táncelőadások előtti filmvetítésekre a belépés díjtalan, a felvételeket a Bethlen Kávézóban tekinthetik meg az érdeklődök.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427996587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása