7óra7

Cigányok – színházpedagógia felnőtteknek is a Katonában

Cigányok – színházpedagógia felnőtteknek is a Katonában

2014. 01. 18. | 7óra7

A január 19-i, vasárnap esti Cigányok előadás előtt és után közös játékra és beszélgetésre invitálja znapi jeggyel rendelkező nézőit a Katona. A Katona Ifjúsági Program keretében számos iskolában már évek óta sikerrel futó háromlépcsős programot mostantól szeretnék családok, baráti társaságok, egyéni érdeklődők számára is elérhetővé tenni. Előzetes tudás, előképzettség nem szükséges – némi játékkedv és kíváncsiság nem árt! – írják meghívójukban.

Cigányok - Keresztes Tamás, Szacsvay László, Kovács Lehel

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: A jelentkezéseket január 18., szombat délután 16 óráig várják az edu@katonaszinhaz.hu email címre.

A program résztvevőit január 19-én délután 17 órakor várják a színház főbejáratánál. Az előadást követő feldolgozó foglalkozás előreláthatólag 22:30-kor ér majd véget.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak az Ifjúsági Program munkatársai.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr357996631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása