7óra7

Budapesten a sepsiszentgyörgyi M Studio

Budapesten a sepsiszentgyörgyi M Studio

2014. 01. 15. | 7óra7

A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben rendezi meg a fesztivált, amely minden alkalommal egy-egy határon túli előadóművészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a rendezvényen koncentráltan - előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval - mutatják be a meghívott társulatot. Céljuk a határainkon túli magyar művészek által létrehozott értékek hazai bemutatása, terjesztése, megőrzése. A fesztivál fővédnöke Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező.

A rendezvény első napján az M Studio legújabb előadásának, az Yves Marc rendezte Esetlenségünk krónikája című produkciónak a magyarországi premierjét láthatja a közönség, a következő napon a Veres Nagy Attila rendezte Kecsevecsét játsszák. Január 25-én, szombaton a Kampf című előadás látható, amelynek rendező-koreográfusa Fehér Ferenc, január 26-án, vasárnap pedig az Uray Péter rendezte A behajtót tűzik műsorra.

A társulat 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön Uray Péter művészeti vezetésével az abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból. Az M Studio Románia egyetlen hivatásos mozgásszínházaként olyan kísérleti munkára szövetkezett, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegeti.

A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án, csütörtökön 18 órakor az M Studio kilenc évadának kiemelkedő előadásaiból készült fotókiállítást Novák Ferenc fővédnök nyitja meg. A válogatás Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművész alkotásaiból készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837996623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása