7óra7

Elhunyt Senkálszky Endre, a kolozsvári magyar színház örökös tagja

Elhunyt Senkálszky Endre, a kolozsvári magyar színház örökös tagja

2014. 01. 06. | 7óra7

Senkálszky Endre Senkálszky Endre 1914. október 2-án született Kolozsvárott. Színpadi pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, az 1930-as években vándorszínészkedett, majd 1939-ben a kolozsvári társulathoz szerződött. 1949-1954 között a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugdíjba, de 96 éves koráig megszakítás nélkül tovább játszott a kolozsvári színház produkcióiban. Hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.

Pályafutása során eljátszotta Ádám szerepét Madách Az ember tragédiájában, és megformálta Bánk bán alakját is Katona József drámájában. Színészi munkája mellett rendezőként is dolgozott: 1978-tól három éven át 14 görög tragédiából álló ciklust rendezett.

Munkásságát számos kitüntetéssel, köztük a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjával ismerték el. Az életműdíj 2012-es átadásakor Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője hangsúlyozta, hogy Senkálszky Endre mellett nem kevesebb, mint hét színészgeneráció nőtt fel, és ő mind a hét generációt örökifjú szívvel és mentalitással figyelte, segítette. Tompa Gábor szerint nagy mértékben köszönhető Senkálszky Endrének, hogy a kolozsvári magyar színház ma erős, sikeres társulatot tudhat magáénak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr197996707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása