7óra7

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

2013. 12. 16. | 7óra7

Sinkó László, Mácsai Pál, Eszenyi Enikő, Ötvös Csaba, Lukács Gyöngyi, Kútvölgyi Erzsébet, Bajári Levente

Vasárnap délután Budapesten, a Benczúr Hotel dísztermében köszöntötték az új örökös tagokat - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az elismerést elnyerő művészek lábnyomai a Nagymező utcában, a pesti Broadway-n lesznek láthatók, ahol már 100 művész lábnyomát őrzi a Halhatatlanok sétánya. A díjátadót karácsonykor sugározza a Klubrádió, amelynek hullámhosszán a jövő évben a díjazottakkal készülő portrékat is hallhatja a közönség.

A kezdeményezés 1996-ban indult útjára, azóta - öt év kihagyással (2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2011-ben és 2012-ben nem volt) - tizenkét éven keresztül láthatták évente a nézők a televízió képernyőjén a díjátadó gálát és a díjazottak portréműsorait. Idén a Klubrádió vállalta, hogy a korábbi hagyományt folytatva teret ad a szavazásnak, a díjátadó gálának, valamint a nyertesekről készülő portréknak.

Az idei jelölteket 14-tagú, közéleti személyiségekből és művészekből álló kuratórium állította színművésznő, színművész, operaénekes és táncművész kategóriában. A négy-négy jelöltre a telefonos szavazatokat november végéig várták. A jelöltek közül a közönség választott ki kategóriánként kettőt-kettőt, akik örökös tagként átvehették a gyűrűt, lábnyomuk pedig a Pesti Broadway-re kerül fémbe öntve.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr797996861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása