7óra7

A Fesztiválzenekar Figaro-előadása vezeti a New York magazin toplistáját

A Fesztiválzenekar Figaro-előadása vezeti a New York magazin toplistáját

2013. 12. 10. | 7óra7

Fischer Iván Mozart Da Ponte-trilógiájának ezt a darabját a budapesti premier után a Mostly Mozart Festivalon mutatta be az együttes Fischer Iván vezényletével és rendezésében. A magazin online kiadásában kiemelik a produkció leleményességét, azt a szellemes megoldást, ahogy a szerepkaraktereket hangsúlyozó jelmezeket a pódium fölé lógatták vagy a nyílt színen ruhaállványokra akasztották, lehetővé téve, hogy az énekesek ária közben is átöltözhessenek. Mint írják, olyan volt, mintha egy próbát látna az ember előadássá, majd valósággá változni.

A legjobbak közé, a második helyre sorolták a világhírű zongoraművész, Paul Lewis koncertjét a Lincoln Center Egy kis éji zene című sorozatában, amelyen Schubert A-dúr szonátájának előadása ragadta magával a hallgatókat.

A harmadik a hosszú betegségből két év után felépült, bár kerekesszékhez kötött James Levine visszatérő koncertje lett a Carnegie Hallban. Schubert IX. szimfóniáját hatalmas energiával szólaltatta meg a Metropolitan Opera Zenekara élén.

Caroline Shaw kortárs zeneszerző a Roomful of Teeth énekegyüttes számára írta a Partita 8 hangra című kompozícióját, amelyet idén zenei Pulitzer-díjjal is elismertek, és amelynek premierjét a New York-i Le Poisson Rouge-ban tartották - ez az előadás is szerepel a magazin tízes listáján, mégpedig a negyedik helyen.

Ötödikként a kiemelkedő komolyzenei események közé került az először idén januárban megrendezett Prototype Festival is, amely az opera és a zenés színház úttörő művészeit és műveit köti csokorba, és jól mutatja, mennyi élet van a New York-i underground operavilágban. A második Prototype-ot 2014. január 8. és 19. között rendezik.

A New York-i Filharmonikusok három előadással is felkerültek a listára. A hatodik helyen szerepel az a koncertjük, amelyen Stanley Kubrick Űrodüsszeiáját hozták el az Avery Fisher Hallba. (Ehhez a filmhez használták fel beleegyezése nélkül Ligeti György zenéjét.) A hangversenyen három Ligeti-mű mellett egy Richard Strauss-, egy Hacsaturján- és egy Johann Strauss-darab hangzott el.

Unsuk Chin kompozíciója, a Gougalon bemutatásával a nyolcadik helyet is megszerezték a New York-i Filharmonikusok. A zenekar új, Contact! című sorozatában bemutatott darabban az ütősök, vonósok és fúvósok "lármás" együttese a szerző szülővárosa, Szöul hangzavarát idézi.

Kilencedikként került a listára harmadik produkciójuk, Charles Ives IV. szimfóniájának előadása a vezető dirigens, Alan Gilbert vezényletével.

A lista hetedik helyén szerepel Christine Goerke amerikai szoprán Az árnyék nélküli asszony című operában, a kelmefestőné szerepében nyújtott kiemelkedő alakítása. Richard Strauss művét novemberben mutatta be a Metropolitan Opera Vladimir Jurowski vezényletével, Herbert Wernicke rendezésében.

Végül az év tizedik legjobbja a Metropolitan Opera pezsgő, ugyanakkor mély Giulio Cesare-előadása, amelyben jól megfér egymás mellett a bohózat és a fenségesség. Händel operájában, Kleopátra szerepében Natalie Dessay nyújtott kimagasló alakítást, amint azt a magyar nézők is láthatták a Met operaközvetítésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527996909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása