Nagypál Gáborral a színház és hatalom viszonyát boncolgató Paul Foster darab, az I. Erzsébet összpróbája után beszélgettünk. A Vádli Alkalmi Színházi Társulás harmadik bemutatójára készül a Szkéné Színházzal és Fügével.

*Nagypál Gábor (NG):* Ott tart a dolog, ahol ilyenkor tartania kell. Össze fog állni. Mivel alkalmi verbuválódás vagyunk, mindig küzdünk az egyeztetéssel. Hiába van bruttó hat hét a próbafolyamatra, a nettó idő az sokkal kevesebb.

► A korábbi előadásokhoz képest itt mennyire nyúltatok bele a szövegbe?

*NG:* Székely János darabjában csak apró dramaturgiai szöszölések voltak, tulajdonképpen csak húzások, a Caligula helytartója egy kompakt, sűrű szöveg. Bulgakovnál, a Képmutatók cselszövésében több meló volt, itt meg végképp nagyon át lett formálva a darab, sok dolog változott folyamatosan. Új szövegek kerültek be, Kovács András Ferenc folyamatosan írta a dalszövegeket, Monori András a zenét, folyamatos érkezésben volt sok minden. Most kezdődik az összeérés. Nekünk is volt beleszólásunk, nem a szerkezeti dolgokba, de a szájra írásban, a mondhatóságban sok oda-vissza hatás történt.

► Az I. Erzsébet is a színház és hatalom viszonyát rétegzetten vizsgáló anyag, ahogy az eddigi vádlis produkciók.

*NG:* Fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk ezzel. Mindhárom darabnak sajátja ez a tematika. Közben a stílusuk nagyon eltér. Szikszai Rémusz rendezi ezt is, nagyjából ugyanazok vagyunk, akik játsszuk, de már az alapanyagok stílusa is nagyon eltér, így az előadások stílusukban nem rokoníthatóak, miközben valami mély tartalmi közössége mindenképpen van. Rémusznak ambíciója is volt, hogy ez megmutatkozzon. A Székely-darab, amit egy filozófus írt, erős kristályszerkezet, pontos érvelési rendszerekkel, helyzetekkel. Bulgakovnál megindul a színház a színházban játék, van egy duplafenekű dramaturgia. Megjelenik a civil szféra és a színházi szféra. Az I. Erzsébetben szintén van egy színház a színházban helyzet, de ezt tablószerűbbnek érzem… Még keresem erre a jó kifejezéseket, jelzőket… Nem akarom azt mondani, hogy operai, de fontos ez a minőség is. Egy sajátságos zenei világ született hozzá, amitől kicsit operai lesz, miközben a brechti hagyományokban is gyökerezik a dolog. Vannak olyan jelenetek, ahol a darab szereplői kórusként működnek, ezek frontális színházi helyzetek. Egy másik vonal, ahol klasszikus kettősök-hármasok vannak. Ehhez jön még a valóság és a színház találkozása, ütközése. A nézőtér és színpad a kint és bent relációit használjuk. Ezek a rétegek adják ki azt a stílust, amit még a bemutató előtt nehéz szavakba önteni.

► Átpolitizált országban élünk, milyen nézői reakciókat kaptok, amikor hatalomról, politikáról csináltok színházat?

*NG:* Általában az jön vissza, hogy az emberek fontosnak tartják, hogy ezzel foglalkozunk. Biztos van olyan is, aki szerint ilyen előadásokra nincs szükség, de olyannal én nem nagyon találkoztam még. Nyilván mi a saját helyzetünkből, a színészek, színházat csinálók szemszögéből fogalmazunk, ez a közelebbi viszony az I. Erzsébethez is. Persze az ember kerül olyan szituációba, hogy a mindenkori hatalomhoz való viszonyát meg kell, hogy fogalmazza. A tudatos és éber állampolgár muszáj, hogy kritikus legyen a hatalommal. A fölötte állóval, a maga fölé választott hatalomgyakorlóval. Ez a dolga. Mert csak így fog javulni a dolog. Ha az ember problémát lát, akkor jelezze. Ha csak arról beszélünk, hogy a dolgok nagyon jók és nagyon szépek, azzal nem vagyunk előrébb. Azok lélekmelengető hazugságok, de önmagukban nem visznek előbbre. Személy szerint én nagyon tartok a meggyőződéstől, a meggyőződött emberektől. A meggyőződött művészektől is. Ha meg van győződve annak a megfellebbezhetetlen és egyedüli igazságáról, amit csinál, akkor abba lehet hagyni. Akkor megtalálta a válaszokat, hagyja abba és csináljon mást. Nagyon sok ilyen meggyőződéssel találkozom manapság, ami engem nagyon zavar. Felkiáltójelek vannak téve és pontok. Közben mindenhol minimum három pont van… Megfeszül az ember, hogy tere sincs hagyva a kétkedésnek vagy a rákérdezésnek. Aminek egyértelműen nem lehet más célja, mint hogy jobbá tegye a dolgot.

► Vannak meggyőződéses baloldali és meggyőződéses jobboldali nézőitek?

*NG:* Nem tisztem minősíteni, címkézni, vagy ne adj isten, listázni a nézőinket. (nevet) Nem. Nagyon nagyra tartom és becsülöm azokat a színházba járó embereket, akik, hogy Zsótér Sándort idézzem, nem kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni jönnek a színházba. Ez nagyon szimpatikus bonmot-ja. A színháznak megvan az a potenciálja, hogy ráébresszen, az élő találkozás által gondolkodtasson. Ezzel nem élni kár, az pocsékolás. Azt várom a színháztól, hogy mozdítson meg bennem valamit, lássak mögé a dolgoknak, kezdjek el gondolkozni, legyen differenciáltabb a gondolkodásom. Tudjak különböző perspektívából nézni dolgokat, ne csak a sajátomat lássam. Nem csak jobboldalról meg baloldalról van szó. Amiben benne van az ember folyamatosan, legyen az akár egy facebook csoport, vagy bármilyen csoport, onnan kapja az impulzusokat, reakciókat. Nem nagyon van találkozása másmilyen szempontokkal. És egyre inkább szűkülünk ezekre a saját szempontú megközelítésekre. Pedig a másikakra kellene kíváncsinak lennünk. Az anekdota szerint Napóleon is kidobatta a saját újságait a reggeli sajtószemléből: „Engem az nem érdekel, azok mit írnak, azt tudom! A külföldi újságokat hozzák, mert az érdekel, hogy ők mit írnak!” A másik nézőpontokat kell keresni, a színház képes ebben segíteni. Ha nem ezt teszi, az pocsékolás.

► Próbahelyzetben fél szavakból is értitek már egymást?

*NG:* Persze, de ha nem lenne tematikai összefüggés, akkor is kézenfekvő lenne, hogy egy magjában azonos társulat, ugyanazzal a rendezővel, a harmadik munkája során már sokkal közelebbről kommunikál. Közben, ha megpróbálok egy másik nézőpontot is megnézni, akkor lehet, hogy ez egyszer majd problémává tud válni. Ahogy más emberi csoportosulásban is ott van a bezáródás veszélye, úgy erre itt is figyelni kell, most közel vagyunk, de ez farkasvakságot is tud okozni.

► Attól azért messze van a Vádli…

*NG:* Egészen biztosan, mert évente egy produkcióra jövünk össze, közben mindenki máshol dolgozik. Szerintem nem fenyeget az egyoldalúság, annyi irányból érkeztünk, annyi területről. És ez most még bővült is, a két hoppartos Tamással. Keresztény Tamás más generáció is, Herczeg Tamás életkorban közelebb van, de sok mindenhez máshonnan közelít, ami nagyon érdekes. Velünk játszik most Bodor Johanna koreográfus is, aki szintén nagyon izgalmas dimenzióból érkezik. Ezek a találkozások nagyon jók, nyitják az embert. Differenciálják a gondolkodást.
Nagyon kíváncsi vagyok a reakciókra. Vannak az előadásban olyan aknák, amik mentén szerintem nem lehet majd elmenni válaszadás nélkül. A saját színházi ízlésem szerint már látom ezt az előadást valamilyennek, de az most mindegy, az az érdekes, hogy milyenek lesznek a közönségreakciók, és azt még nem tudom felmérni. Baj is lenne, ha tudnám.

Hodászi Ádám