7óra7

Átadták a Bujtor-emlékgyűrűt a Veszprémi Petőfi Színházban

Átadták a Bujtor-emlékgyűrűt a Veszprémi Petőfi Színházban

2013. 11. 29. | 7óra7

Veszprémi Petőfi Színház Hagyományosan ilyenkor adják át a Medgyaszay-díjat is, amelyet ezúttal Németh Gabriella, a női szabótár vezetője, főszabász kapott. Mindkét elismerés a színházi háttérdolgozók díja, a társulat ítéli oda titkos szavazással.

A pénteki ünnepségen Bujtor Judit elmondta: reméli, hogy még sokáig adhatja át ezt a díjat. "Tudom, hogy István örülne ennek a szokásnak" - tette hozzá.

Az MTI-nek felidézte, hogy az elismerést három évvel ezelőtt alapította. "A színészeknek annyi díjat alapítottak, de azoknak, akik nélkül nincsen színház, nem. A díj méltó módon emlékezik Bujtor Istvánra, aki igazi csapatjátékos volt, tudta motiválni a körülötte dolgozókat és neki minden kis fogaskerék számított" - magyarázta Bujtor Judit.

Beszélt arról is, hogy úgy érzi, Bujtor Istvánt sokan szerették, és ez halála után is körülveszi. A veszprémi színház, amelyet 2008-tól haláláig vezetett, őrzi emlékét, filmjeit még mindig játsszák, Balatonfüreden pedig szobrot állítottak neki. Megjegyezte: az a szeretet, amellyel Bujtor István emlékét ápolják, segít neki feldolgozni az elvesztését is.

A díjátadó után három kiállítás nyílt a teátrumban. A képzeletben otthon című tárlaton a Fedél Nélkül című utcalap hajléktalan alkotóinak munkáit az aulában tekinthetik meg a nézők. Szeretett ikonjaim és szentképeim címmel Dömsödi Izabella bándi ikonfestő tárlata ugyanitt kapott helyet, a kávéházban pedig Jánoskúti Márta Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művész jelmeztervei tekinthetők meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr177997007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása