7óra7

30 éves a Játszd újra, Sam!

30 éves a Játszd újra, Sam!

2013. 11. 28. | 7óra7

Kern András és Valló Péter 1983 nyarán a Balatonon kezdett el foglalkozni a Játszd újra, Sam! bemutatásának ötletével: "Jó barátságban voltunk, vagyunk és remélem, maradunk Kern Andrással, kerestem valami neki valót színdarabot. Mivel mindketten Woody Allen nagy rajongóivá szegődtünk, örültem, amikor a kezembe került ez az írás" – meséli Valló Péter. "- A főszereplő tipikusan gátlásos, neurózisra hajlamos, művész-értelmiségi férfi, akit Woody Allen a filmjeiben és Kern a színpadon nagyszerűen megjelenít. A darab sok humorral mutatja meg ennek a típusnak a természetrajzát, amelyhez kicsit-nagyon magunkat is odasoroltuk."

Játszd újra, Sam! - Hegyi Barbara, Kern András

A Játszd újra, Sam! című előadást 1983 novemberében mutatták be a Vígszínházban. Kern András harmincöt évesen lépett először színpadra Allan Felix szerepében:

„Nagyon szeretem ezt az előadást, a pályám több mint fele ezzel telt el. Harminc éven át, ha esett, ha fújt, én játszottam ezt a szerepet. Több száz alkalmat jelentett, az az érdekes, hogy egyáltalán nem untam meg, mert ami jó, azt az ember nem unja meg, a rosszat akár már másnap, de a jót nem. A harminc év alatt semmit sem változtattam a szövegen, összesen talán három szó van, amit másképp mondok. Vannak rajongói a Sam-nek, akik már többször is látták a darabot.”

A Vígszínház sajtóközleménye érdekességként megemlíti, hogy az évek során Kern András soha nem engedte lecserélni a jelmezét: a mai napig ugyanazt a ballonkabátot és cipőt viseli, amelyet a bemutatón viselt.

A Vígszínház a 30 év alatt 441-szer játszotta az előadást, melyben Kern András ma partnerei Hegyi Barbara, Pápai Erika, Kerekes József, Kovács Nóra, Holl Zsuzsa, Cseh Judit, Tarr Judit, Mícs Ildikó és Sajgál Erika. Halász Judit másfél évtizedig alakította a főszereplő szerelmét, Lindát. Az évtizedek alatt a darabban színpadra lépett Egri Márta, Simon Mari, Balázs Péter, Sipos András, Epres Attila, Détár Enikő, Götz Anna, Haumann Petra, Liptai Claudia, Malek Andrea, Náray Erika és Olasz Ágnes.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr337997053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása