7óra7

Tantermszínházi kezdeményezés Sepsiszentgyörgyön

Tantermszínházi kezdeményezés Sepsiszentgyörgyön

2013. 11. 25. | 7óra7

Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című monodrámáját osztálytermekre adaptálták az alkotók­. A cél egy olyan előadás létrehozása volt, amely spontán, itt és most megszülető színházi találkozás, játék lehetőségét hordozza magában, amelynek köszönhetően a színház a diákok közvetlen közelébe kerülhet. Minden előadást közönségtalálkozó követ, ami által kötetlenebb formában nyílik lehetőség a diákokkal való párbeszédre.

A Tandem Csoport fiatal színházi alkotókat magába foglaló, projekt alapon működő összművészeti szerveződés, amely azzal a céllal született, hogy különböző tevékenységi területeken alkotó művészek számára lehetőséget kínáljon a közös gondolkodásra, közös művészeti alkotások létrehozására. Az első két Tandem-projekt – a Szeget szöggel Tsíkszeredában és az Egy katalán család képei című, több részből álló eseménysorozat – Csíkszeredában készült a korábbi színházi évadok nyári szünetében; a Hogyan ettem kutyát című tantermi projekt a Tandem Csoport harmadik produkciója.

Derzsi Dezső, a Tandem Csoport vezetője, aki egyben a Tamási Áron Színház színésze, így nyilatkozott az előadás kapcsán: „Griskovec szövege arról az útról, arról a folyamatról beszél, melyet, ha különböző formában is, de mindannyian bejárunk a felnőtté válás időszakában. A kérdés az, hogy ki hogyan dolgozza fel az élményeket.”

Griskovec kortárs orosz drámaíró, színész, rendező, aki Hogyan ettem kutyát című darabjában a csendes-óceáni orosz flottánál töltött katonai élményeiről mesél. Rövid történetei látszólag összefüggéstelenül kapcsolódnak egymáshoz, ezekben gyakran felsejlenek gyermekkori, diákkori élmények, érzések is, míg végül a színes mozaikkockák hatalmas freskóvá olvadnak össze.

Az előadás alkotói: Derzsi Dezső (előadó), Pálffy Tibor (figyelő), Kónya Ütő Bence (médiafelelős) és Bagoly Zsuzsanna (jelmeztervező). Az első középiskolai előadás 2013. november 18-án volt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697997079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása