7óra7

Jótékonysági est a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Jótékonysági est a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

2013. 11. 14. | 7óra7

Vörösmarty Színház

Az alapítvány a sérült fiatalokat segítő szolgálatának 30 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben; 1983 óta szervezik a mozgás- és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok nyári táboroztatását önkéntes kortárs segítők bevonásával - írták.

Az alapítvány támogatására szervezett jótékonysági est bevételével a Teljes Élet Szociális Alapítvány által életre hívott sörédi Teljes Élet Tábort segítik.

A Fejér megyei faluban 30 éve nyaralnak fogyatékos gyermekek és fiatalok a római katolikus plébánia épületében. A karitatív munka Kovács István budapesti lelkipásztor és gyermekorvos kezdeményezésére indult meg, a programhoz székesfehérvári fiatalok és felnőttek is csatlakoztak, akik 1984-ben önálló nyaraló csoportot indítottak.

Ma már évente több mint száz mozgás- és halmozottan sérült, többnyire Székesfehérváron, illetve Fejér megyében élő gyermeket és fiatalt nyaraltatnak.

A székesfehérvári jótékonysági estre csütörtöktől támogató jegyek válthatók a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr627997171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása