Tárgyszínházunk kezdetén a narrátori történetmesélés alatt Amit Drori lepkét reptet az otthonosan megvilágított „játéktér” ekkor még „becsomagolt” elemei között. A gyermekkori mesehallgatás otthonos, hátradőlt élvezetét csupán néhány nyugodni nem hagyó kérdés töri meg. Vajon mi van a színpadon elhelyezett különböző méretű és formájú rekeszekben? A lepke szárnyait az irányító jól kigyakorolt, vertikális irányú mozdulatai tartják mozgásban, vagy a törzsét képező, nyilvánvalóan ennél többre hivatott szerkezet műve ez?
Az idő múlásával azonban egyre több, izgalommal és meglepetéssel teli szavannai kalandozás váltja fel a közben válaszra lelő kérdéseket. Az előadói csapat öt tagja első látásra amolyan végrehajtói személyzet, a robotállatokat szolgáló, támogatói gárda érzetét kelti. Egy Ikea-bútor összeszerelésének folyamatára a megtévesztésig hasonlító szavannai fa összeeszkábálásának lehetünk tanúi, ennek azonban a későbbiekben nincs folytatása, még ha a színpad eltérő pontjain elhelyezett további, a fát rejtőhöz hasonló rekeszek egy, a későbbiekben összeálló természeti kép elemeire is engednek asszociálni. Hamarosan elénk tárul az „elképzelt vidék”, mely a további növényzetépítésnél sokkal hatásosabb vetített háttérrel és számtalan lakóval válik teljessé. Az átállások is részei a produkciónak, a különböző világító testek, vetítővászonként is szolgáló fadobozok, kábelek, távirányítók, laptopok és legfőképpen robotállatok pozicionálása és irányítása egész egyszerű, szükséges természetességgel, a mesekönyvben való lapozáshoz hasonlóan megy végbe. A szerelés, rendezés időszakait még a műhelyhangulatot tovább erősítő rádiós muzsika is kíséri, ez azonban nem tart sokáig, a rádióból ugyanis hamarosan szöcske válik.
A kezdeti tér- és szereplőfeltérképezést követően, az előadás közepe táján egyre mélyebbre kerülünk a felépített illúzióban, a szavanna állataiban pedig érzelmeket, saját akaratot, emberi gesztusokat vélünk felfedezni. Elsőként a teknős mutat az őt megelőzően debütáló állatokkal ellentétben gondolkodó, érző viselkedést. Ekkor tüstént a hasonló lehetőségeket pedzegető Én, a robot című film jut az eszembe, és bár igyekszem racionális maradni, egyre nagyobb teret engedek az álomképnek. Már-már kezdem azt hinni, egy picike agyat is sikerült a fadobozba szerelni, mely gondolat épp olyan felemelő, mint amennyire ijesztő. Később a gazella és az őt irányító előadóművész életszerű találkozásakor még több szimpátia és meghatottság termelődik a nézőtéren, főként miután a távirányító lerakását követően az állat tovább mozog, semmit sem veszítve értelmes, érző reakcióiból. Ez az a pont, ahol a teljes darab mozgatórugója, az ember és a technika (avagy a robot) találkozása konkretizálódik. A Szavanna - elképzelt vidék kétségtelenül legdrámaiabb jelenete a zongorából lett anyaelefánt halála, majd magára maradt kicsinyének veszélyes és bizonytalan útnak indulása a végtelen, ismeretlen Szavannába. Amit Drori azért osztott főszerepet az elefántoknak, mert hosszas állati viselkedéskutatás után őket találta a legkifinomultabb „halálkultúrával” rendelkező fajnak. Az elefántok gondoskodnak halottaikról, a későbbiekben pedig hozzánk hasonlóan rendszeresen látogatják elpusztult társaik sírhelyeit.
Ez az előadás nem csupán egy, az újdonság és szokatlan tárgyhasználat erejére építő gyermeteg mese, annál sokkal mélyebb. Átgondolt és kemény munka eredménye. A színházi társulat Amit Drori álmát saját készítésű, belső szerkezetüket sem rejtegető, faborítású robotjaikon át kommunikálja a közönség felé, ami egy vélhetően bonyolult, több szálon futó, egymásra utalt kapcsolatrendszeren alapszik. Ugyan a színészek sosem kerülnek reflektorfénybe, a sok apró és pontos szervezési feladatot igénylő produkcióban nem is jutna idejük magukra, mégis mintha teremtményeiken át egyre jobban megismernénk őket és belső világukat. Vajon hogyan nézne ki a párizsi zongora története ötven évvel később? A „robot Szavanna” csupán egy kedves színházi játék, avagy egy természeti jövőkép, ahol sokszorosára fejlesztett iphone-ok szolgálnak majd környezetünk távirányítója gyanánt?
_(2013. október 24.)_