7óra7

Az Osonó és Etoile Európai Színházi Szövetség koprodukciói Sepsiszentgyörgyön

Az Osonó és Etoile Európai Színházi Szövetség koprodukciói Sepsiszentgyörgyön

2013. 10. 22. | 7óra7

Október 24-én, csütörtök este 7 órakor a Fazakas Misi által rendezett A bolondok törvénye című előadásra, míg 25-én, péntek este 7 órakor a Daniele Franci által rendezett Fehér halál című előadásra kerül sor az Osonó Bázison.

Fehér halál

Az Etoile és az Osonó közös színházi projektjének első fázisára és az előadások olaszországi bemutatójára szeptemberben került sor Reggio Emilia-ban, most pedig az erdélyi bemutató következik.

Fazakas Misi az olasz színészekkel egy valós történetet dolgozott fel. A bolondok törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. Ennek kapcsán, a mai társadalmi összefüggéseket és a fiatalok helyzetét és jövőképét járja körbe az előadás, amely a „ki vagyok, és hogyan találom meg magam a világ történéseiben?” kérdésekre keresi a választ.

Basaglia törvénye forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból, hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket. Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felellőséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak.

Daniele Franci, az osonós és olasz színészekből álló csapattal a Fehér halál című dokumentarista előadást hozta létre. A cselekmény az Olaszországban dolgozó, főként román állampolgárú feketemunkások történeteiből áll össze, és azokat a helyzeteket vizsgálja, amikor az egészségügyi biztosítás hiányában, a munkabalesetek során nem kapnak orvosi ellátást és meghalnak a munkások. Az előadás ezen emberek tragikus sorsát követi végig és járja körbe.

Mindkét előadást - az Osonó Színházműhely gyakorlatához híven – közönségtalálkozó és interaktív beszélgetés követ.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr967997329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása