7óra7

Három ország három színpadán lépett fel az Operettszínház társulata

Három ország három színpadán lépett fel az Operettszínház társulata

2013. 10. 19. | 7óra7

Festspielhaus, Baden-Baden A beszámoló szerint tíz éve a legnagyobb világsztárok mellett a Budapesti Operettszínház is meghívást kap a baden-badeni Festspielhaus hivatalos programjába, ahol - csakúgy, mint tíz évvel ezelőtt - Kálmán Imre Marica grófnő című előadásával lép fel a társulat.

A Festpielhaus kétezer-ötszáz személyes színháztermében háromszor látható Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Vadász Zsolt, Vadász Dániel, Peller Károly, Szendy Szilvi, Kállay Bori és Faragó András főszereplésével, Kerényi Miklós Gábor rendezésében a világhírű operett.

Arra is kitérnek, hogy a Festspielhaus programját idén olyan nevek színesítik, mint Max Raabe, Edita Gruberova, Rolando Villazon vagy éppen a szentpétervári Mariinszkij Balett. Külön megtiszteltetés a Budapesti Operettszínháznak, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar mellett állandó partnere a világhírű kulturális intézménynek - írták.

A közlemény szerint a Marica grófnőt korábban már Tokióban, Helsinkiben, Londonban és Münchenben is bemutatták, míg Oroszországban repertoárdarab az ottani társulat előadásában. Az együtteshez idén Kállay Bori is csatlakozott, aki Bozsana szerepében debütált a baden-badeni előadásban.

Az Operettszínház hat szólistája, Bordás Barbara, Oszvald Marika, Homonnay Zsolt, Kékkovács Mara, Kristóf István és Kádár Szabolcs pedig Oroszországba utazott, hogy három városban lépjen színpadra operettgálával - hangsúlyozták. A sort péntek este a Szentpétervári Zenés Komédia színházzal nyitották a színészek, onnan utaznak tovább Szibériába, hogy Jekatyerinburgban, majd utolsó állomásként Cseljabinszkban is fellépjenek.

A közleményben az áll, hogy Somogyi Szilárd rendezésében szólistáik az orosz színházak szólistáival, zenekaraival és karmestereivel körülbelül háromezer ember előtt éneklik a Csárdáskirálynő, a Bajadér, a Marica grófnő, a Víg özvegy és a Hollandi menyecske legismertebb dalait. A Budapesti Operettszínház több évre visszamenő partneri kapcsolatot ápol a Szentpétervári Zenés Komédia Színházzal, ahol az elmúlt években a gálaestek mellett nyolc koprodukciós előadást is létrehoztak. A gálaturné az orosz-magyar kulturális és turisztikai kapcsolatokat is ápolja - emelik ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147997361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása