7óra7

Hamarosan kezdődik az Armel Operafesztivál és Verseny

Hamarosan kezdődik az Armel Operafesztivál és Verseny

2013. 10. 17. | 7óra7

A fesztivál és verseny elmúlt öt évét bemutató könyv kedden került ki a nyomdából. Ebben az előző öt nemzetközi verseny fordulóiról, közreműködőiről, a zsűrikről talál az olvasó fotókkal gazdagon illusztrált beszámolót.

A budapesti sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy az október 16-ig tartó döntősorozat összköltségvetése idén is elérheti a 200 millió forintot, ebből 40 milliót Szeged városa ad. Az állami támogatás a korábbi 25-30 millióról mostanra 15 millió forintra apadt, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap folyósít számukra, de ezt az összeget garantálják 3 évre.

Az idei versenyprogramban először a Poznani Opera előadása, Stravinsky Oedipus Rex című opera-oratóriuma hallható, majd a Szerb Nemzeti Színház Zoran Juranic horvát zeneszerző A nyár utolsó virága című új művét mutatja be.

A "házigazda" Szegedi Nemzeti Színház is különleges produkcióval versenyez, a 200 éve született Verdi Simon Boccanegrájával amelyet a híres Ricordi kiadónál megtalált "színpadi megvalósíthatósági kézikönyv" alapján fognak játszani - árulta el Gyüdi Sándor főigazgató. A jelmezrajzok, a mozgásra vonatkozó szerzői utasítások felidézése az 1881-es milánói előadás légkörét teremtik újjá.

A komoly tradíciójú Isztambuli Állami Opera a 100 éve született Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operájával vesz részt a döntőben. Russel Heppelwhite Lajka, az űrkutya című alkotása igazi gyerekopera, vélte a főigazgató, a mű a versenyre készült.

A legjobb női és férfi előadó a Pannon Filharmonikusok kísértében december 31-én a genfi Victoria Hallban léphet fel. A legjobb produkció 2013. december 4-én Avignonban mutatkozhat be.

Havas Ágnes fesztiváligazgató arról is beszélt, hogy az Armel Produkciós Iroda az előzetes válogatásokkal és fordulókkal egész éven át tartó verseny mellett más projektekkel is foglalkozik, ezek egy része a fesztivál finanszírozását segíti. "Jó hírünk van külföldön és ez a szponzorációban is segít" - tette hozzá.

Az Opera Europa nemzetközi szervezettel karöltve szervezték meg Balatonfüreden augusztus 21. és 26. között azt a kurzust, amelyen a legrangosabb operaházak vezetői tartottak előadásokat és workshopokat az utódoknak, ennek is várható a folytatása. Az Armelt felkérték, hogy állítson ki egy produkciót Franciaország második legrangosabb őszi eseményére, a normandiai őszi fesztiválra. Miksch Adrienn és Cser Krisztián, valamint a Pannon Filharmonikusok Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját adják elő a roueni Charles Dullen Színházban, Daniel Kawka vezényletével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457997583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása