7óra7

Kulturális együttműködés Szegeden

Kulturális együttműködés Szegeden

2013. 10. 16. | 7óra7

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta: a megállapodás tulajdonképpen a korábbi években kialakult gyakorlatot rögzíti. Ilyen például az évenként megrendezett nyílt nap, amelyen a hallgatók megismerkedhetnek a színház működésével, beszédtechnika-, ének-, táncórára mehetnek, színházi sminket készíttethetnek maguknak vagy jelmezekbe bújhatnak.

Szegedi Nemzeti Színház

A megállapodás kitér a különböző kedvezményekre is, amelyeket a hallgatóknak és az egyetemi dolgozóknak biztosít a színház. Az együttműködési megállapodásban "információcsere" is szerepel: a színházi híreket elsőként kapja meg az egyetem, és az oktatási intézmény kulturális híreit a teátrum is terjeszti. Ezen kívül például az egyetemi zenei, szavaló versenyek, esszépályázatok koncepciójának kialakításában és zsűrizésében is részt vállal a színház. Az egyetem pedig különböző közönségdíjakat ad át a színházi évadban kiválóan teljesítő művészeknek, előadásoknak. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az aláírás után elmondta: az egyetem nemcsak diplomák kiadásával foglalkozik, hanem az értelmiség nevelése is kiemelt feladata. Ennek pedig szerves része a színházba járás.

Elhangzott: a Szegedi Nemzeti Színház szerdai nyílt napja a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Tudományegyetem, az SZTE Kulturális Iroda és az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben valósult meg a 18. Őszi Kulturális Fesztivál részeként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr607997389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása