7óra7

A Danton halálát rendezi Szöulban Tompa Gábor

A Danton halálát rendezi Szöulban Tompa Gábor

2013. 10. 03. | 7óra7

Tompa Gábor A november 3-án bemutatandó előadás próbái szeptember közepén kezdődtek el. Tompa Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a szöuli társulat kimondottan a Büchner-drámához keresett rendezőt. Hozzátette, hogy ez az egyetlen Bücher-darab, amelyet eddig még nem vitt színre.

A társulat vezetőinek a kérésére az eredetileg 35 szereplős darabnak egy 14 szereplősre átírt változatát mutatják be. Az átiratot Visky András, a kolozsvári színház művészeti igazgatója készítette. Az átírás során egy olyan szereplőt is kitaláltak, aki nem létezett az eredeti Büchner-drámában. Ez egy utcai komédiás, aki a "történelem angyalaként" köti össze a jeleneteket.

Tompa Gábor elmondta, hogy a francia forradalom története Dél-Koreában is ismert. "Nem az volt a célunk, hogy egy korhű történelmi tablót készítsünk. Áthelyeztük az előadást a mai hipertechnologizált világba és ázsiai környezetbe" - magyarázta a rendező. Hozzátette: a próbák során azt tapasztalta, hogy fantasztikus alázattal és tisztelettel tudnak dolgozni a szöuli előadók. Szerinte meglepetést inkább ő okozott a színészeknek azzal, hogy nemcsak vázlatot készített, hanem pontosan felvázolta számukra a jeleneteket.

Az MTI kérdésére, hogy miként sikerült áthidalni a nyelvi nehézségeket, Tompa Gábor elmondta: angol-koreai tolmácsok segítik a munkáját. "Nem a szavakat kell megértenem, hanem a színészt" - tette hozzá.

III. Richárd

A rendező szerint a dél-koreai embereket nagyfokú kíváncsiság, nyitottság jellemzi a világ más kultúrái iránt. Felidézte, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház soha nem játszotta olyan értő közönség előtt Shakespeare III. Richárdját mint éppen Szöulban a két évvel ezelőtti fellépése során.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr777997497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása