7óra7

Három bemutatóval nyit a Budaörsi Latinovits Színház

Három bemutatóval nyit a Budaörsi Latinovits Színház

2013. 09. 21. | 7óra7

Októberben három hét alatt három premiert láthat a közönség, A kaktusz virága című produkció mellett egy családi előadást R&L, avagy a mágusok birodalma címmel, amely Puskin Ruszlán és Ludmilla című meséjének adaptációja Glinka zenéjének felhasználásával, valamint Max Frisch Játék az életrajzzal című tragikomédiáját - közölte Frigyesi András.

Az évad második felében további három premier szerepel. Erich Kästner verseinek dramatizált változatát Varró Dániel fordításában januárban mutatják be Szerelem nélkül élni? címmel, majd Novák Eszter állítja színpadra Moliere Képzelt beteg című darabját, az évad végén pedig Szép Ernő Fiú, leány című művét láthatja a közönség a fiatal Laboda Kornél rendezésében.

A Budaörsi Játékszín névváltoztatásával kapcsolatban Frigyesi András elmondta: a képviselőtestület egyhangúlag, teljes konszenzussal fogadta el, hogy Budaörsi Latinovits Színház legyen az intézmény neve. Latinovits Zoltán a művészi mércét jelenti, neve az igényesség, a minőségre törekvés szimbóluma - fogalmazott az igazgató, hozzáfűzve, hogy terveik között szerepel egy "szellemidéző" sorozat is, amely - híres szerepeik megidézésével - tisztelgés a régi nagy színészek előtt.

Az intézmény koncepciójáról a direktor azt mondta, Berzsenyi Bellaagh Ádámmal, a színház új művészeti vezetőjével a műfaji gazdagságra törekednek, "fogyasztható módon, de igényesen". Mint mondta, a csütörtökön indult és szeptember 28-ig tartó Budaörsi Színházi Napok előadássorozata - melynek keretében látható lesz például Bokor Jutta és Alföldi Róbert, Scherer Péter és Vári Éva - már azt a sokszínűséget tükrözi, amelyet a későbbiekben is hangsúlyosnak tartanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427997609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása