7óra7

Az Indul a bakterház nyitja a Vörösmarty Színház évadát

Az Indul a bakterház nyitja a Vörösmarty Színház évadát

2013. 09. 19. | 7óra7

A nagyszínpadon megtartott szerdai sajtópróbát követően Bagó Bertalan az MTI kérdésére elmondta: a Bereményi-féle szövegkönyvet még senki sem állította színpadra Magyarországon. A rendező a főszereplő kisfiú, Bendegúz szemszögéből mutatja be azt a világot, amelyben "folyamatos abszurditások jelennek meg".

A válogatáson sok jelentkező közül választották ki a főszereplőt, akinek fontos szerepe van, mert ő meséli el a történetet, tartja a kapcsolatot a közönséggel és jelzi, éppen mi fog történni a darabban. Bendegúz szerepét végül négy gyerekszínészre - Árgyelán Ádámra, Csóka Csabára, Parrag Leventére és Sasvári Leventére - bízta a rendező, aki szerint a gyerekekkel könnyű volt dolgozni, mert partnerként, színészként "fogták meg a munkát".

A további szerepeket Gáspár Sándor (Bakter), Kubik Anna (Banya), Sághy Tamás (Patás), Závodszky Noémi (Csámpás Rozi), Kricsár Kamill (Piócás), Derzsi János (Konc bácsi), Kelemen István (Buga Jóska, marhakereskedő), Tűzkő Sándor (csendőr) és Juhász Illés (csendőr) játssza.

Bagó Bertalan reményét fejezte ki, hogy nem csak a könyvet és a belőle készült filmet ismerőket tudja megszólítani a darab, hanem azokat a fiatalokat is, akik még nem találkoztak Rideg Sándor művével. Hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok is kerülhetnek hasonló szituációkba, mint Bendegúz, így biztosan érteni fogják a mű mondanivalóját és remélhetőleg jókat fognak nevetni rajta.

Az Indul a bakterház premierjét szombaton láthatja a közönség a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr847997637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása