7óra7

„Pocskondiázni, becsmérelni a nézőket” – Nézői nyílt levél Vidnyánszky Attilának

„Pocskondiázni, becsmérelni a nézőket” – Nézői nyílt levél Vidnyánszky Attilának

2013. 09. 19. | 7óra7

Nemzeti Színház A levelet az alábbiakban közöljük.

Vidnyánszky Attila részére

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Engedje meg, hogy számos teendője közt levelünkkel zavarjuk. Higgye el, nem tettük volna, ha megnyilatkozásainak, illetve az Önnel készült interjúk hangvételének nem lett volna nemcsak a Nemzeti Színház előző vezetésére, kulturális küldetésére, a benne folyó művészeti munka színvonalára, de egyre gyakrabban ránk, nézőkre is negatív, megalázó színezete.

Néhány ember nevében szeretnénk az utóbbi időben, különösen a kinevezése óta tett nyilatkozataira visszajelzést adni. Fogékonyak vagyunk a magyar és egyetemes kultúra, benne különösen a színház iránt, de ideérthetjük a társművészeteket is. S nem csupán képesek vagyunk a művészet befogadására, mindennapi igényünk is ez.

Az Ön nyilatkozatai Alföldi Róbert személyén és a társulaton felül a színházba járó embereket is sértik. Nem tartjuk helytállónak – elegánsnak pedig kiváltképp nem – a Nemzeti Színház elmúlt öt évére visszatekintő kijelentéseit. Úgy látszik, átsiklik afelett, hogy a Nemzeti Színház nemcsak az utolsó félévben működött telt házzal, hanem az azt megelőző időszakban is. Nem vagyunk szakmabeliek, „csupán” azok a nézők, akik megszerettük ezt a kérdéseket feltevő, tehát gondolkodásra ösztönző, nyitottságra tanító, nem kész, dogmatikus válaszokat adó színházat. Nem vagyunk fanatikusok, nem kizárólag a Nemzeti Színházba járunk-jártunk, szeretjük azokat a helyeket, ahol nézőként, a gondolkodásban partnerként tisztelnek bennünket.

Tisztelettel kérjük, ne sulykolja a továbbiakban, hogy az utolsó félév jegyvásárlási hulláma politikai demonstráció volt. Mi ugyanis, akik az évek során részesei lehettünk egy alkotófolyamatnak, a folyamat szép és emlékezetes állomásainak, jól sikerült előadásoknak, csak tettük, ami nézőként a dolgunk: lehetőségeink szerint minél többször látni azt, amit kedvelünk, ami sokat jelent nekünk. Pocskondiázni, becsmérelni a nézőket, a műsorpolitikát és a művészi teljesítményeket csalódást keltő, különösen, ha kultúrember szájából hangzik el.

Kérjük, adja meg a lehetőségét, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat, kijelentéseivel ne rémisszen el bennünket még jobban az Ön által igazgatott színháztól.

Budapest, 2013. szeptember 19.

Benyeda Katalin
Berényi Ilona
Bolgár Erika
Dávid Ádám
Erdélyi-Szabó Miklós
Fekete Katalin
Hajzer Évi
Hammer Dóra
Hann Endre
Hegedüs Margit
Hornett Ágnes
Hornyák Gabriella
Kerekes Dóra
Kertész Zsuzsa
Korom Ildikó
Kozmáné Décsi Zsuzsi
Köhler Gabriella
Kun Ella
Lukácsi Erika
Makai Szilvia
Mártonfi Attila
Molnár Éva
Nagy Edina
Názer Anna
Oláh Dóra Petra
Puska Judit
Ravasz Myrtil
Rechtenwald Kristóf
Tomor Dávid
Tósoki Károly Péter
Urbán Ágnes
Varga Tímea
Várkonyi János_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37997631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása