7óra7

Átadták a nagyváradi FuxFeszt díjait

Átadták a nagyváradi FuxFeszt díjait

2013. 09. 16. | 7óra7

A szeptember 11-15 között első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Hivatalos Bábszínházak Fesztiválján szerepelt a Peter Pashov és Zheni Pashova által rendezett, Karel Čapek szövege nyomán készült Vagabondó bábelőadás. A romániai magyar bábszínházak számára szervezett versenyfesztiválon 11 társulat 17 előadással lépett fel, melyek közül a hat tagú szakmai zsűri (Urbán Gyula, író, rendező, Bartal Kiss Rita, rendező, színész, tervező, Jankó Szép Yvette, fordító, tanár, Kozsik Ildikó, bábszínész, teatrológus, Varga Ibolya, rendező, tanársegéd és Horányi László színész, rendező) a versenyben lévő produkciók közül a temesvári előadásnak ítélte oda a legjobb produkció díját.

Vagabondó

A Vagabondó egy fiatal fiú története, aki apja halálos ágyánál ígéretett tesz arra, hogy folytatva a családi hagyományt ő maga is rablónak áll majd. A naivlelkű Vagabondó számára azonban ez a feladat sokkal nehezebbnek bizonyul, mint gondolta, így kalandjai során többször válik kifosztottá, mint fosztogatóvá.

A fesztivál keretén belül a zsűri különdíját a Kire ütött ez a gyerek című előadás, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák bábszínház produkciója kapta. Az Erdélyi Riport által felajánlott díjat Simon Judit újságíró, a Riport Kiadó igazgatója adta át, a legjobb bábos alakításért, a kolozsvári Puck Bábszínház bábszínészének, György Lászlónak. A legbábosabb produkció díját egy magyar gyerekeket támogató aradi csoport ajánlotta fel. A díjat Szőke Kavinszki András művészeti igazgató adta át. Ezt az elismerést a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház Mirkó királyfi című előadásáért kapta. A legjobb látvány díját a Szigligeti Színház nevében Czvikker Katalin főigazgatónő adta át a nagyváradi Lilliput Társulat Kormos képpel mutogat című előadásáért.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637997681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása