7óra7

A Budapest Bábszínház sikere Indonéziában

A Budapest Bábszínház sikere Indonéziában

2013. 09. 10. | 7óra7

János vitéz Szeptember 1. és 8. között rendezték meg az indonéz fővárosban a Wayang World Puppet Carnival nevű fesztivált, amelyre 46 ország 64 előadását hívták meg. Az indonéz fővárosban négy helyszínen megrendezett rangos seregszemlén, amelyet mintegy százezer néző látogatott, a Budapest Bábszínház a János vitéz című előadással vett részt.

A János vitézen nézők és bábosok generációi nőttek fel, a közönségsiker évtizedek óta töretlen Magyarországon és határainkon kívül egyaránt. A János vitéz szövegét Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján Szilágyi Dezső, míg a magyar népdalokból építkező zenét András Béla írta. A kékfestő díszlet, továbbá a hagyományos magyar népviselet és huszár egyenruha motívumaiból merítő bábok tervezője Koós Iván.

Jakartában a legjobb három művészi előadás közé került be a János vitéz, Urbán Gyula pedig megkapta a legjobb rendező díját (Ezüst Vajang-díj, továbbá 1000 amerikai dollár). Urbán Gyula a prágai Károly Egyetemen szerzett diplomát. Az Állami Bábszínház arculatát évtizedekig markánsan meghatározta, de a Magyar Rádió és a Magyar Televízió számára is több gyerekdarabot írt. Magyarországon kívül tanított és rendezett Európa számos országában és a tengerentúlon is. A Budapest Bábszínház jelenlegi repertoárján a János vitéz mellett egy másik közkedvelt klasszikust, az általa írt Minden egér szereti a sajtot című produkciót is jegyzi.

Urbán Gyula A János vitéz az elmúlt évtizedekben beutazta a világot. A Budapest Bábszínház és elődje, az Állami Bábszínház turnézott az előadással Lengyelországban (1970-ben Łódz volt az első úti cél), Bulgáriában, Egyiptomban, az egykori Jugoszláviában és az NSZK-ban, Ukrajnában, Horvátországban, Szerbiában, Olaszországban, Belgiumban, Romániában, Svájcban, Spanyolországban, Svédországban, Dániában, több alkalommal Ausztriában és Franciaországban (ahol a rangos Charleville-Mézières-i fesztiválra is meghívást kapott), de olyan távoli országokba is eljutott, mint Kuba, Ausztrália, India, Hong Kong, Kína (ahol a Kínai magyar kulturális évad keretében, illetve egy, a sikert követő visszahívás keretében láthatta a közönség).

A János vitéz a Budapest Bábszínház 2013/2014-es évadában is műsoron marad. A címszerepet Teszárek Csaba alakítja, Iluska és a Francia királylány szerepében Mórocz Adrienn látható. Ács Norbert, illetve Erdős István a Gazdát és a Francia királyt, Pethő Gergő pedig az Óriáskirályt és a Huszárkapitányt játssza. Kovács Marianna, illetve Krista Anita lép színpadra a Gonosz mostohaként, míg Tatai Zsolt Bogár kutyát, valamint a Griffmadarat jeleníti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427997751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása