7óra7

Halász János: évente 50 milliárd forint támogatás a színházaknak

Halász János: évente 50 milliárd forint támogatás a színházaknak

2013. 08. 30. | 7óra7

Vidnyánszky Attila A szolnoki Szigligeti Színházban tartott rendezvényen Halász János arról beszélt, hogy a szeptember végéig elkészülő jövő évi költségvetési tervezetben a minisztérium ugyanolyan nagyságú állami támogatással számol, mint az idei esztendőben.

"Ez megnyugtató, és azt mutatja, hogy a magyar színházi világ működése anyagi szempontból biztonságban van" - tette hozzá a kultúrpolitikus.

Halász János felidézte, hogy a színházak finanszírozási rendszerének öt pillére van: a fenntartói támogatás, a saját bevétel, a társasági adóból származó pénz, a pályázatokon elnyert összeg és az állami támogatás.

Éves szinten a fenntartók, beleértve a kormányzatot mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak a teátrumoknak, saját bevételként 15 milliárd forintot könyvelhetnek el, míg társasági adókedvezményként tavaly már 11,6 milliárd forintot kaptak - sorolt jellemzésként néhány adatot az államtitkár.

Kerényi Miklós Gábor, Ókovács Szilveszter

A társasági adókedvezményről, mint az állam által átengedett bevételről megjegyezte: ezzel a lehetőséggel először 2009-ben élhettek a színházak, akkor 857 millió forint erejéig, 2010-ben ez a tétel már mintegy 6 milliárd volt, míg 2011-ben 9,5 milliárdot tett ki.

Halász János kitért arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) a jövő évben a pályázatoknál ésszerűbb határidőket és ügyintézést alakítanak ki. Örömtelinek nevezte, hogy az idén április végéig sikerült a pályázatok elbírálását elvégezni, és erre jövőre is törekedni fognak. Az NKA-nál a szakmai kuratórium döntéseit, akárcsak az idén, 2014-ben is elfogadják, azon nem változtatnak - húzta alá.

Az Emmi államtitkára szerint a támogatási rendszeren finomítani kell, mert nem igazán tisztázott például a fesztiválok ügye, és a nyári szabadtéri produkciókat egymással összevethetőbbé kell tenni.

Seress Zoltán, Eszenyi Enikő

Halász János beszédében foglalkozott a intézményfenntartási és színházvezetési kérdésekkel is, utóbbi apropóján kifejtette, hogy az igazgatóválasztásnál továbbra is a pályáztatást tartja a legjobb megoldásnak.

Balázs Péter, a szolnoki színház direktora azt javasolta, hogy a következő évad a színház világában legyen a közeledés évada, mert "sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint azt a megosztottságban érdekeltek gondolják".

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277997821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása