7óra7

Évadnyitó a Győri Balettnél: őszi premier a Szentivánéji álom

Évadnyitó a Győri Balettnél: őszi premier a Szentivánéji álom

2013. 08. 29. | 7óra7

A kompozíció Shakespeare vígjátéka nyomán készült Mendelssohn zenéjére sok humorral, megannyi meghökkentő fordulattal – mondta Kiss János balettigazgató a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.

A társulat előtt álló további feladatok közül az együttes vezetője kiemelte: a nemzeti minősítést elnyert balett társulat több külföldi meghívásnak tesz eleget, fellép Olaszországban, Németországban és Ausztriában is.

A balettévad az Áttörés című kompozícióval nyílik szeptember 17-én a Győri Nemzeti Színházban. Velekei László koreográfiája Kodály Zoltánnak állít emléket. Az egyfelvonásos, amelyet a júniusi IX. Magyar Táncfesztiválon láthatott először a közönség, a balettigazgató elmondása szerint vegyes fogadtatásban részesült, az elmarasztaló kritikák mellett azonban volt olyan francia kritikus, aki "európai, trendi, kortárs előadásnak" minősítette.

A darabot az évad folyamán beavató előadásnak is szánják a diákság részére, előtte egy zenetörténész fog beszélni Kodály Zoltán munkásságáról a fiataloknak. Kiss János hozzátette: céljuk az is, hogy megénekeltessék a gyerekeket.

A külföldi vendégszerepléseket decemberben Olaszországban kezdik, Itália hat városában adják elő a Zorbát a jókedvű, az életet élni tudó munkásember történetét ifjabb Harangozó Gyula koreográfiájában. Januárban a nézőket a francia sanzonok világába kalauzoló Rózsaszínház (La vie en Rose) című táncjátékot, a belga Ben van Cauwenbergh koreográfiáját Ausztriában és Németországban viszik színre öt előadásban, majd ismét Olaszország következik a Kodály-esttel, az Áttöréssel.

Kiss János bemutatta a társulat új tagjait. Az új évadban öt táncművész, Marjai Lili, Tatjana Sipilova, Balikó György, Gémesi Máté és Engelbrecht Partik szerződött az együtteshez.

Borkai Zsolt fideszes polgármester a társulati ülésen a város további támogatásáról biztosította a Győri Balettet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr447997833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása