Az 1964-ben útjára induló Szolnoki Néptáncfesztivál – kéz a kézben a zalai kamaratánc-találkozókkal – „történelmi küldetése” révén mindig is a fesztiválok fesztiválja volt az amatőr néptáncmozgalom számára. Új koreográfiai kísérletek ösztönzése, a néphagyomány formai és gondolati újraértelmezése szerepelt kimondva-kimondatlanul legfőbb célkitűzései között. Králl Csaba tanulmánykötete _rekonstruálja_ az elmúlt öt évtized fesztiváleseményeit, felvállalva a „külső szem” nézőpontjából adódó esetleges töredékességet, ugyanakkor különös hangsúlyt fektetve a találkozót érintő fontosabb szakmai kérdések, elemzések, kritikák, vélemények, viták, diskurzusok visszatükrözésére és boncolgatására. A szerző nem sikertörténetet szeretne az olvasó elé tárni, hanem egy sok szempontból egyedülálló, kimagasló eredményekben is bővelkedő, nagyon is reális eseménysorozatot. Színét és fonákját mindannak, ami közel ötven év szám szerint huszonegy szolnoki fesztiválján megesett. A kötet címe is ez: Színe és fonákja – A szolnoki néptáncfesztiválok története.

"Irattárak, levéltárak, archívumok mélyéről előbányászott anyagokból rekonstruáltam a fesztiválok történetét – külső szemmel nézve a jelenséget, hiszen nem voltam jelen az eseményeken. Nem akartam kozmetikázni a történetet (ezt az elején meg is mondtam a megrendelőknek), nem volt szándékom ezt az ötven éves folyamatot rózsaszín ködfelhőbe burkolni. Nem táncoltam soha, csak szőrmentén volt kapcsolatom néptánccal, azon belül is inkább a kortárs tánc felé közelítő kezdeményezésekkel. Azért izgatott a történet, mert szeretem a mai jelenségeket szélesebb kontextusba helyezve szemlélni. A hazai kortárs tánc hemzseg az olyan táncosoktól és koreográfusoktól, akik a néptánc felől érkeztek. Ők valójában pályaelhagyók. Vajon miért?" – mondja a szerző

A kötet beszerezhető a szolnoki Ifjúsági Házban (Szapáry út 23.), hétköznap reggel 9 és este 6 óra között.