7óra7

A filmes szakmában debütál Silviu Purcărete román színházi rendező

A filmes szakmában debütál Silviu Purcărete román színházi rendező

2013. 07. 24. | 7óra7

Silviu Purcărete A Valahol Palilulán című filmet péntektől vetítik a romániai mozikban. Purcărete első játékfilmjének díszleteit Helmut Stürmer és Dragos Buhagiar, jelmezeit Lia Mantoc tervezte, zenéjét Vasile Sirli szerezte. A filmben többek között a Bibliothéque Pascalból is ismert Mircea Vasilescu színész látható, de George Mihaita, a román filmes és színházi szakma egy másik meghatározó alakja is szerepel.

A színházrendezőként Európában is ismert Purcărete első filmjének cselekménye egy képzeletbeli kis balkáni városban zajlik, ahova megérkezik Serafim, a gyermekorvos. Ő azzal az álommal megy oda, hogy majd szüléseket vezet le, gyermekeket ápol, Palilulán viszont egyáltalán nincsenek gyerekek. A helyiek ugyanis úgy gondolják, hogy a gyermek szerencsétlenséget hoz, hiszen egy újszülött világra jöttével valakinek távoznia kell közülük. A film arról szól, hogyan illeszkedik be az orvos ebbe a kis közösségbe, hogyan válik részévé, majd miként kíséri figyelemmel ennek a közösségnek az összeomlását, eltűnését.

Az orvost Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze alakítja, aki a Koltai Lajos által rendezett Sorstalanság Citrom Bandijaként vált ismertté széles körben a magyar közönség előtt.

Dimény Áron az MTI-nek pénteken elmondta: többször dolgozott már együtt Silviu Purcăretével színházi produkciókban, aki ekkor mesélt neki filmes terveiről. Purcărete évek óta folyamatosan kereste a megfelelő színészeket és helyszíneket ehhez az alkotáshoz, így kolozsvári színészek számára is szervezett castingot. Végül egyszer a budapesti Thália színház büféjében közölte Diménnyel, hogy ő is fog szerepelni az első játékfilmjében - mondta a színész.

Dimény szerint Purcărete nem magyarsága miatt választotta ki erre a szerepre, hanem jellegzetes alkata és tekintete miatt. A filmben ugyanis nem Dimény hangja hallható, hanem részben egy másik kiváló román fiatal színészé, Marius Manoléé, részben pedig a rendezőé. Rámutatott: korábban játszott már saját hangjával is román filmekben - így például az Europolisban -, de itt most nem az volt a lényeg, hogy ez a doktor nemzetiségi szempontból érkezik kívülállóként ebbe a balkáni kis közösségbe, hanem alkatában képvisel más embert Serafim.

A forgatás egy bukaresti gyárcsarnokban zajlott 2009 telén nehéz körülmények között, hiszen egyrészt a hideg, másrészt a szinte állandó éjszakai forgatás jelentett komoly megpróbáltatást a színészeknek - magyarázta Dimény Áron, aki a Sorstalanság után a második legjelentősebb filmes tapasztalatának tartja ezt a szerepet.

Hozzátette: alapvetően román balkáni történetről van szó a filmben, amely felidézi a színházi előadásokra jellemző képi világot is. A színész szerint az alkotás esztétikai rendszere arra épül, hogy hol filmes, hol színházi konvenciókat használ a rendező, és ezeket folyamatosan váltogatja. Ezt az elfelejtett városkát nem véletlenül hívják Palilulának, hiszen ilyen nevű helység létezik Romániában, Bulgáriában, Macedóniában, valamint Belgrádnak egy városrészét is így hívják, ezért a film a Balkánon bárhol elképzelhető - mondta Dimény Áron.

_Kapcsolódó:_

>>> Silviu Purcărete filmpremierje a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228000787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása