Ördög Tamás egy röpke bemutatkozásból rímes monológgá fejlett szösszenettel indít, amely kellő komolyságot és koncentrált csendet varázsol az addig zsibongó, élettel teli nézőtéren, háttérbe szorítva a közvetlenül ezt megelőzően felszolgált, tetszetős torta- és borkóstoló nyújtotta elfoglaltságot. Az említett vendéglátást a művészlelkek számára borsosnak mondható belépőjegy tartalmazza, ami amúgy a színházterem nélküli színház közönségét nagymértékben meghatározza, amihez a nem megszokott helyszín is hozzájárul. Az előadás a már említett, a színjátékot megalapozó monológgal összefonódva, abból kifejlődve indul el egy nem várt pillanatban. Ez a fajta hirtelenség, a színészek civil és szerepjátszó mivoltának kérdésessége, ahogyan a szűkös terasz vendégeinek a közvetlenségből és otthonos „ülésrendből” adódó szerves részvétele is, mind átmenetet képeznek megrendezett műsor és való életbeli, bárban lezajló párbeszéd között. A nagyon is élethű, Henrik Ibsen Hedda Gabler című művének vázát követő, mégis napjaink emberi viszonyaihoz, zsargonjához, és gondolkodásmódjához simuló színházi produktum minden tekintetben megállja a helyét.
Nem kis kihívást jelent egy viszonylag, vagy - a nappalis megrendelés esetében - teljesen ismeretlen helyszín ilyen szintű bevonása és a darab hasznára fordítása, amely rögtönzések rendkívül humorossá és meglehetősen eredetivé teszik a produkciót. Mintha az előadók szántszándékkal vetnék magukat a mélyvízbe, egyrészt hogy fokozzák a bennük felgyülemlett adrenalint, pergővé, izgalmassá tegyék az estet, másrészt saját fejlődésük, szakmai helytállásuk próbára tétele végett. Aki már ismeri a Dollár Papa Gyermekeit, annak a nyelvezet nem nyújt különösebb meglepetést, ami pozitívumként értékelhető, hiszen meglehetősen eredeti stílusról van szó. A Szerelem című darabhoz hasonlóan azonban a családi perpatvar, az „egy harmadik fél miatti házassági válság” okaként egy idő után vontatottnak, elnyújtottnak hathat a folytonos vitába torkolló diskurzus, a téma némileg elnyűtt boncolgatása, utópizálása. Ez főként a gyakran ismétlődő szöveghasználatban és mimikában nyilvánul meg, amely a játék újdonságának enyhülésével egyidőben bizonyos mértékben előreláthatóvá teszi a szereplők reakcióját. A színészek a terasz „nem bejátszott”, lépcsőházon túli részére, az ott ülök, az egy italra összegyűltek feltételezett reakcióira, valamint egyéb helyszínekre is reflektálnak, ami segíti az események vizualizálását, nagyobb teret adva fantáziánknak.
A történet egy házaspár mindennapjainak röpke, ám annál elevenebb mozzanatát mutatja be, apránként adagolva az előzmények információját a teljes kép kialakításához. A részletek tisztázását nem is érzem sürgős szükségletnek a kontextus nélkül is bárki számára jól érthető viccelődés közepette, amelyek mentesítik a nézőt a színházi előadás komolyabb elemzésének, a látottak értékelésének olykor terhes kvázi kötelezettsége alól. Az este folyamán kizárólag a szórakoztatáson van a hangsúly, mégis nehéz lenne csupán "mulatozásként" elkönyvelni a nem kevés iróniát és tragikus végzetet is rejtő, olykor mély, és mindvégig erőteljes, kifejező színészi játékot. Jörgen (Ördög Tamás) és Hedda (Kiss-Végh Emőke) nő-férfi kapcsolata a szerelemből megszokásba, hibakeresésbe, egymás idegesítésébe átfordult együttélés viszontagságait taglalja, amelyek közül első helyen a Tóth Máté által megformált Ejlert Lövborg, a régről felbukkanó „harmadik” szerepel.
A darab legfőbb erénye az emberi érzelmeknek egyfajta mulatságos, mégis rendkívül realisztikus visszaadása, amely révén az előadás egyfajta tükröt tart elénk, szembesít többek között irigységünkkel és féltékenységünkkel. Ennek legerőteljesebb példája, hogy Hedda inkább a halálba küldi rejtett érzelmeket felkeltő régi „barátját”, mintsem hogy másnak hagyja, a saját házassága okozta korlátokat semmibe véve. Említést érdemel Kiss-Végh Emőke Hedda vágyait kifejező, a verbalitást egy kicsit oldó, a darab többi részéhez hasonlóan parodisztikus táncos etűdje, amelyhez a sarokban elhelyezett dj pult ad aláfestést. A „beolvadást” tovább fokozza, hogy a darabnak sem eleje, sem vége, ahogyan a tetőterasz nyújtotta élvezetes kilátásnak sem. Igaz, Ejlert öngyilkossága egyfajta pontot tesz az újonnan a városi tetőlakásba költözött párocska hétköznapjait még a gondokat is humoros oldalukról megfogó bemutatásának végére, az ezt követő ital melletti véleménymegosztás azonban tovább őrzi a látottakat és a felépített vidám, élménydús hangulatot.
_(Tip Top Bar, 2013. július 2.)_
