7óra7

Az operaház fantomjával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok

Az operaház fantomjával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok

2013. 07. 12. | 7óra7

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér A Kossuth- és Jászai-díjas rendező az MTI-nek elmondta, Gaston Leroux a mindent elsöprő szerelemről és szenvedélyről szóló "vad romantikus" történtét többen is földolgozták, Andrew Lloyd Webber 1986-ban Londonban bemutatott musicaljének sikere azonban minden korábbi változatét felülmúlta.

A Madách Színház pontosan tíz esztendeje mutatta be a mű non-replika változatát, vagyis a magyar közönség teljesen új rendezésben, jelmezekkel és díszlettel láthatta és láthatja azóta is a musicalt. Az operaház fantomja – melyet idén novemberben már a hétszázadik alkalommal játszanak majd – sorsfordító volt a teátrum számára is, a Madách ezzel indult el a zenés színház irányába, és vált az ország legjobbjává a műfajban – hangsúlyozta a művész.

A Dóm téren bemutatandó koncertváltozatban a zene – amely Andrew Lloyd Webber talán legjobb alkotása – a maga teljességében érvényesülhet. A fantom szerepében Sasvári Sándor lép fel, a női főszerepet, Christine-t Fonyó Barbara énekli, Raoulként pedig Bot Gábort láthatja-hallhatja a közönség.

Szirtes Tamás elárulta, boldog lenne, ha Az operaház fantomját teljes díszlettel, jelmezzel bemutathatnák a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ehhez azonban számos technikai problémát meg kell oldani: hatalmas a darab szcenikai igénye, egy komplett zsinórpadlást kellene varázsolni a Dóm tér csillagtetős színpada fölé.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr467998073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása