7óra7

Ukrajnai turnén a békéscsabai Jókai Színház

Ukrajnai turnén a békéscsabai Jókai Színház

2013. 07. 09. | 7óra7

A tudósítás szerint a rendező Sztaniszlav Mojszejev mellett a Jókai Színház igazgatójának, Fekete Péternek kezét is hosszasan rázták a gratuláló fesztiválrésztvevők és szakmabeliek. A Háztűznéző minimalista, mégis rendhagyó képi világát, és a színészek játékát egyaránt felsőfokon dicsérő visszajelzések érkeztek a résztvevő osztrák, német, lengyel és természetesen ukrán zsűritagoktól, kritikusoktól. Ami emellett mégis a legfontosabb visszajelzés volt, a közönség – egyáltalán nem szokványos módon – álló tapssal jutalmazta az előadást.

Háztűznéző - Tege Antal

A színház társulata kedden buszra ülve folytatta útját Kijevbe, ahol október 6-án este a Molody Theaterben vagyis a Kijevi Ifjú Színházban mutatják be Gogol komédiáját magyarul, ukrán nyelven feliratozva.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458003779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása