7óra7

Turnéra utazik a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely

Turnéra utazik a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely

2013. 07. 09. | 7óra7

Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Mucha Oszkár-Hunor A turnén az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást játssza a csoport (kritikánk itt A produkciót Dániában és Belgiumban mutatják be kortárs színházi fesztiválokon, emellett fellépnek Magyar­or­szágon, Németországban, Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is - közölte csütörtöki számában a Háromszék című erdélyi napilap.

Az egyhónapos európai út után augusztusban indulnak a művészek Thaiföldre, az ottani Maradokmai Szín­ház­zal együttműködve a tavaly elkészített Carnival című produkcióval lépnek fel tíz helyen, egyebek mellett iskolákban, fiatalok börtönében és egy bangkoki kulturális központban. Emellett szervezik a kambodzsai, szingapúri és vietnámi fellépéseiket. Útjukról október 17-én érkeznek haza, de október 21-én indulnak is tovább, hogy a budapesti Krétakör Szín­házzal közös, A papnő című produkciójukat Tokióba vigyék (kritikánk itt A távol-keletiekkel való együttműködés Sepsiszentgyörgyön is folytatódik, ugyanis októbertől két fiatal thaiföldi színész csatlakozik a csapathoz, akik a következő évadban az Osonó tagjai lesznek.

"Szeretnénk az emberek felé fordulni. Számunkra a színház a találkozást jelenti, felkeressük azokat a helyeket, ahol húsz-harminc éve nem járt társulat" - idézte a Háromszék Fazakas Misit, a társulat vezetőjét. Fazakas hozzátette: háromszéki falvakban játszva érezték, gyógyítani tudták az emberek lelki sebeit, fiatalokkal foglalkozva pedig arra is volt példa, hogy 12-13 éveseket egyhetes színházi gyakorlat után le tudtak szoktatni a cigarettázásról. Fazakas Misi elmondta, azt is keresik, hogyan tud a színház fórummá válni. Az Osonó tagjai nemcsak játszanak, hanem beszélgetnek, műhelymunkát, önismereti, személyiségfejlesztő tréninget is tartanak elsősorban fiataloknak.

Az Osonó pályázati felelőse, Mucha Oszkár azzal magyarázta a társulat sikerét, számos fellépését, hogy nem várnak meghívásra, felajánlják fellépéseiket, ingyen játszanak, beérik egyszerű körülményekkel és elmennek kis falvakba is, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon, Vajdaságban és Horvátor­szág­ban is.

Az Osonó Színházműhely az előző évadban 109 előadást tartott három műsoron levő produkcióval.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr88000273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása