7óra7

Önkéntes szereplőket keres az Artus

Önkéntes szereplőket keres az Artus

2013. 07. 09. | 7óra7

Az előadásban a nézők egy városban haladó buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet. A színészeket állomásról-állomásra kísérik, hallgatják „kihangosított” gondolataikat és nézik az utcán játszódó jeleneteket, amikről csak a Promenád busz utasai tudják, hogy színház.

A felhívás célja, hogy olyan lelkes, színházi műhelymunka, és városi, köztéri, illetve rendhagyó formák iránt érdeklődő önkénteseket találjanak, akik saját történeteikkel inspirálják a folyamatosan változó forgatókönyvet, akik szívesen látnak el kisebb feladatokat az előadásban, miközben történeteiket az út kiemelt pontjain a cselekmény részévé teszik.

Az önkénteseket két lépcsőben vonják be a munkába: egy másfél napos workshop során április végén/május elején, valamint egy 2-3 napos intenzív próbafolyamatban közvetlen a bemutató előtt. 

Április 22-ig várják a 20 év feletti érdeklődők jelentkezését. Az e-mail címen és a telefonszámon kívül kérik a jelentkezőket, hogy írják meg, melyik workshop időpont lenne alkalmas számukra.

Workshopok:

1. csapat: április 30. délután - május 1.
2. csapat: május 3. délután - május 4.
 

Nyilvános főpróba:

2013. május 26.

Bemutató:

2013. június 2., 3., 4.

Jelentkezni a promenadprojekt@gmail.com címen lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717998685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása