A Krétakör művészeti vezetője a július 13-i Élet és Irodalomban közzétett írásában a Trafó igazgatói pályázata körüli botrányokból kiindulva több terület reformjának szükségességét vezeti le. Hogyan lehetne legalább a színházi szakmával megértetni, hogy a jelenlegi rendszer továbbörökítése csak annak jelentős megújításával érhető el? – teszi fel a kérdést, majd a szakma hosszú távú érdekeire hivatkozva úgy fogalmaz: "A színházaknak nem plázákká, hanem kulturális központokká kell fejlődniük annak érdekében, hogy megőrizhessék kulturális szerepüket, továbbörökíthessék a (magyar) színházi hagyomány legértékesebb és időtálló eredményeit."

A színházművészet – amely a szerző szerint a XXI. században "dramatikus népünnepélyekről, felnőtteknek szóló drámapedagógiai foglalkozásokról, korszerű módon, magas technikai színvonalon szcenírozott összművészeti eseményekről, vagyis színházi előadásokról" szól – újrafelfedezőkre vár, akik Schilling szerint a színházi iskolákban képzett diákok lehetnek. A cikkben ismerteti, milyen alapvető dolgokkal kell és érdemes számolni ennek kapcsán, majd megállapítja: "az államnak elsősorban egy átlátható, felmenő rendszerű pályázati struktúrát kellene létrehoznia, amelyben a pályakezdő egyéni próbálkozásának éppúgy jutna hely, mint egy kiforrott pedagógiai programnak vagy éppen a Nemzeti Színház direktori kinevezésének".

Ezután a pályázati rendszer átalakításának lehetőségeit taglalja a szerző, kiemelve: "[A]z államnak (…) kulturális koncepcióval kellene rendelkeznie, amelyet egy karizmatikus és figyelmes kulturális szakember képviselne, aki a jól körülhatárolt feladattípusokat ellátó szakemberek képviselőivel és felkért tanácsadókkal folytatott egyeztetések után alakítaná ki az állami támogatás belső arányait". Schilling írása részletesen kitér a kurátorok szerepére, a pályázat menetére, s hasonló átgondolást javasol az országos színházi találkozót illetően is. Schilling amellett érvel, hogy ha nem színtiszta minőségi elv alapján válogatják a versenyprogramot, akkor a találkozó programja sokrétűbb legyen: ne legyenek kihagyhatók a budapesti és vidéki, nagyszínpadi és stúdióprodukciók mellett a gyermek- és ifjúsági, a színházi nevelési, a zenés és a független, köztük a Magyarországot külföldön rendszeresen képviselő rendezők által készített színházi előadások sem.

Schilling problematikusnak tartja az új előadó-művészeti törvényt, amely – mint írja – egy monolitikus struktúrát konzervál, amelyben a mobilitás, az arányok, a szakmai érdekképviselet és az innováció kevésbé játszik szerepet. "Annál hangsúlyosabb az EMMI miniszter irányító szerepe, a kőszínházi intézményrendszer jelenlegi formájának megóvása, a pályázati döntési mechanizmus centralizálása." Bírálja a szakmát megosztó szellemiségű Vidnyánszky Attilát, aki "érthető módon szerepet követel magának a hazai színjátszás alakításában". Csakhogy minden olyan szervezet, amelynek nem a hatalom- és felelősség-megosztás az alapja – fogalmaz Schilling – fenntarthatatlan és sérülékeny. Vidnyánszky Attila túlhatalma szerinte "torz szerkezetet eredményez: az egyensúly, amire sokan áhítoznak, messze nem teljesül".

A szerző a színházigazgatói mandátumok ésszerű korlátozását is javasolja. "Senki nem tekintheti örökbérletnek az állami tulajdont" – írja, hozzátéve: a mobilitást elősegítendő egy-egy igazgató legfeljebb két (esetleg három) ciklusra kapjon megbízást, s a társulat ne legyen kötelezően átveendő a kinevezett vezetők számára, vagyis a pályázó személy vagy csapat konkrét programmal pályázna, ahhoz szervesen kötődő személyi állománnyal. "Ugyanakkor biztatni kellene a magyar színházi rendezőket és színészeket, hogy merjenek kockáztatni, pályázni, helyet változtatni, s egyben megőrizni azokat az értékeket, amelyeket magukénak vallanak" – írja Schilling Árpád.

_Kapcsolódó:_

>>> Mi is ez a fesztivál? >>> Schilling Árpád: Legyen ügyünk a Magyar Kultúra! >>> Schilling Árpád a Le Monde-ban: Az apátia mélypontja >>> A nemzet jövőjét biztosítandó – alapítsunk kultúrakutató központot! >>> Schilling Árpád: Mit kell tennünk a jövő generációjának érdekében? >>> Schilling Árpád cikke üzlet és művészet viszonyáról