7óra7

Hogyan képviselhetik érdekeiket a színházművészek?

Hogyan képviselhetik érdekeiket a színházművészek?

2013. 07. 09. | 7óra7

Színház a gödörben II. - konferencia A gyengülő érdekvédelemből általában az következik, hogy a saját helyzetét mindenki egyfajta dzsungelharcként értelmezi, ahol teljesen egyedül kell boldogulnia – mondta a művészek helyzetéről Dr. Gyimesi László, a Nemzeti Érdekegyeztető Tanács elnöke, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke a Színház a Gödörben című rendezvényen. Hozzátette: a művészek sokszor a meglévő segítségeket sem veszik igénybe.

"Nem tudtunk még átállni gondolkodásban sem teljesen. Például azt nem sikerült húsz év alatt tudomásul vennünk, hogy az esemény utáni tabletta itt, ezen a területen nem működik. Tehát amikor már aláírtunk egy szerződést, akkor utána már nagyon nehéz abból kijönni. Előtte kellene valakit megkérdezni. Ez még nem működik. Az EJI-nek van egy honlapja – www.eji.hu – ott például az összes olyan adó- és társadalombiztosítási jogszabály, ami a művészek szempontjából érdekes, összegyűjtve, frissítve megvan. Összehasonlításokat teszünk közzé. Tipikus kérdés szokott lenni: akkor most mi a jó nekem, mi legyek - vállalkozó, szabadúszó. Táblázatokat közlünk azt illetően, hogy kinek mit érdemes választani. Ez hogy néz ki adó, munkajogi védelem, stb. szempontjából. Aztán nem jönnek be a színészek a jogdíjukért. Vannak például televíziós ismétlési jogdíjak, és száz és száz művész van, aki annyit nem tesz meg, hogy regisztráljon, a bankszámlaszámát megadja. Amennyire tudunk, részt veszünk a budapesti és a kaposvári egyetem képzésében. Három évvel ezelőttig tartottam féléves kurzusokat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, utána már hiába könyörögtem, hogy legalább a végzősöknek, és legalább annyit, hogy legyen egy pici rálátásuk a saját munkafeltételeikre. Ezt valószínűleg vissza kellene hozni. De azt sem tartom lehetetlenek, hogy ez társulati ülésen történjen meg akár színházanként. Mindenesetre az oktatás az elég fontos."

A konferencián az előadó-művészeti törvény színházművészeket érintő aspektusairól, a társadalombiztosítás, az önsegély, az ügynökségi képviselet, az önmenedzselés kérdéseiről, a független művészek státuszáról esett szó.

>>> A konferencia teljes jegyzőkönyvét a Magyar Színházi Társaság honlapja adja közre.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr658000905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása