7óra7

Határtalan Színjátszás - Véget ért a zentai konferencia

Határtalan Színjátszás - Véget ért a zentai konferencia

2013. 07. 09. | 7óra7

A Magyar Szín-Játékos Szövetség (MSz-JSz), amely a Kárpát-medencében működő, magyar nyelven játszó, amatőr színházak ernyőszervezete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) január 18. és 20. között rendezte meg Zentán a Határtalan Színjátszás című konferenciát, amely kapcsolódott a magyar kultúra napja rendezvényeihez, és amely része volt az MSz-JSz hálózatépítési programjának - olvasható az MSz-JSz MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a magyarországi régiók képviselőin kívül a meghívást elfogadták Szlovákia, Románia, Szlovénia, Montenegró, valamint Szerbia magyar nyelvű színjátszói is.

A zentai konferencia feladata volt, hogy az azt megelőző regionális megbeszélések felvetéseit összegezze, hogy találkozzanak egymással azok, akik a jövőben koordináló szerepet tudnak vállalni régiójuk színjátszóinak, csoportjainak szakmai életében, hogy közelebb hozzák a csoportokat egymáshoz és a más régiókban működő társulatokhoz.

Cél volt az is, hogy eszmecserére hívják a terület állami, önkormányzati és kisebbségpolitikai felelőseit, az amatőr színjátszással hivatásból foglalkozókat határon innen és túl.

A résztvevők által elfogadott zárónyilatkozat szerint a konferencián megjelent magyarországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és macedóniai magyar színjátszók, rendezők, színházi szakemberek, valamint színjátszó szervezetek, közművelődési szervezetek és intézmények képviselői kinyilvánítják azon szándékukat, hogy együttműködésüket a jövőben szorosabbra fűzik.

A konferencia résztvevői szeretnék, ha a romániai és szlovákiai magyar színjátszók újjászerveznék országos szervezetüket. A résztvevők megbízták a Magyar Szín-Játékos Szövetséget, hogy hívja össze a Kárpát-medencei magyar színjátszás helyzetét, aktuális feladatait számba vevő következő Határtalan Találkozót. Helyszínnek javasolják Kolozsvárt, szervezőpartnernek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE).

A feladatok megvalósítása érdekében elvárják az egyetemes magyar színjátszás támogatását a kulturális szféra döntéshozóitól, szerveitől. A nyilatkozatot a konferencia mind a 42 résztvevője elfogadta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147999249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása