7óra7

Bethlen Színház - Két fesztivál a 2013-as programban

Bethlen Színház - Két fesztivál a 2013-as programban

2013. 07. 09. | 7óra7

Az újra megnyílt, befogadó- és produkciós színházként működő Bethlen Téri Színház a színházi előadások mellett galériát és kávézót működtet, tánckurzusokat tart, klubprogramot és fesztiválokat szervez, valamint felállított egy, a társadalmi szerepvállalásra épülő támogatói rendszert is a hosszú távú életben maradás zálogaként. Közel száz támogató eddig több mint 1 millió forinttal járult hozzá működésükhöz - olvasható az intézmény közleményében.

Szép Bence, Ürmös Zsolt, Kelecsényi Vera, Szögi Csaba, Csomor Csilla, Makranczi Zalán

A színházban 2012-ben összesen 112 előadást, 8 bemutatót, 7 kiállítást, 2 fesztivált, 5 koncertet és 7 filmvetítést rendeztek. A közlemény szerint az anyagi nehézségek ellenére a Bethlen Téri Színház 2013-ban több újdonságot kínál a közönségének: két fesztivállal, vasárnapi családi programmal, a kabaré műfajának felélesztésével várják a nézőket.

Az évad második felében 9 premiert tartanak. Leértékelés címmel a Zadam Társulat előadását februárban, a bolgár Jivko Jeliazkov Mono Crossing című szólódarabját a Közép-Európa Táncszínház táncművészével, Hargitai Mariannal márciusban, Juhász Zsolt és a Duna Táncműhely A csend szigetei című koreográfiáját pedig áprilisban tűzik műsorra.

A táncelőadások mellett prózai előadásokat is bemutatnak. Március elején Térey János Paulus című művének színpadi változatát Makranczi Zalán állítja színpadra, majd Csomor Csilla önálló estjén Blaha Lujza sorsa elevenedik meg Bezerédi Zoltán rendezésében.

Csomor Csilla, Makranczi Zalán

A 2013-as évet február 1-jén a Vendégváró fesztivállal indítják hagyományteremtő céllal. A határon túli színházakat bemutató sorozat keretében három napig a színház vendége a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Utolsó pillanat, A téboly hétköznapjai és az Arany-légy című előadással. Tavasszal, az áprilisi föld napja alkalmából GLOBE Feszt néven egyhetes fesztivált rendeznek, amely a brit Masters of Puppets Theatre vendégjátékára épül.

Újraélesztik a '30-as évek Bethlen-kabaréit is a Stand Up Brigád csapatával. Áprilisban Szép Ernő Kávécsarnok című művét mutatják be Szurdi Miklós rendezésében, valamint a Pulzus Társulás kísérleti előadását is láthatja a közönség. Gyerekprogramokkal és bábelőadásokkal is várják a nézőket, köztük az Apró Színház Bumba című produkciójával.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677999301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása