7óra7

Csaknem 160 millió forint támogatás előadó-művészeti programokra

Csaknem 160 millió forint támogatás előadó-művészeti programokra

2013. 07. 08. | 7óra7

A döntést Halász János kultúráért felelős államtitkár a határidő lejárta előtt három héttel hozta meg - mutat rá a közlemény.

Az összegzés felidézi, hogy az Emmi évente meghirdeti az előadó-művészeti szervezetek számára pályázatát, amelyet idén hat különböző célra írt ki.

"Hosszú évek óta idén újra igényelhettek támogatást színházak országos és külföldi vendégjátékaik támogatására, és három éves kihagyás után ismét lehetett pályázni színházi nevelési programokra is" - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az összesen 307 beérkezett pályázatból 203 nyert támogatást.

A részletezés szerint a legtöbb pályázat a színházak belföldi vendégjátékainak, a kortárs magyar drámák megírásának és színpadra kerülésének, valamint a színházi nevelési programoknak a támogatására érkezett.

"A beérkezett pályázatok és támogatási igények alapján - a szakmai kuratóriumok javaslatait elfogadva - a döntéshozó az egyes célokra elkülönített támogatási keretösszegeket átcsoportosította, ennek köszönhetően a meghirdetettnél több támogatás jutott a színházi nevelési programokra, a színházi előadások országos forgalmazására és a táncművészeti szervezetek programjaira" - tartalmazza a közlemény.

A 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programok támogatási szerződéseit a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457998105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása