7óra7

Zsidó Nyári Fesztivál – az emberi jogok tiszteletben tartásáért

Zsidó Nyári Fesztivál – az emberi jogok tiszteletben tartásáért

2013. 07. 07. | 7óra7

A nyitó hangversenyen a Dohány utcai zsinagógában a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekarral két fiatal magyar tehetség, Pusker Ágnes és Pusker Júlia lép fel, utóbbi a londoni Királyi Zeneakadémián Pauk György növendéke. Az est meglepetése az izraeli csodagyerek, a nyolcéves Yoav Levanon lesz, akinek már a New York-i Carnegie Hall közönsége is tapsolt. Budapesti bemutatkozó koncertjén Haydn D-dúr zongoraversenyét hallhatja tőle a közönség, az esten Mendelssohn, Sarasate és Bloch művei is elhangzanak - közölték a szervezők a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

Zsidó Nyári Fesztivál - sajtótájékoztató

A Próféták hangja címmel Birta Gábor kontratenor állított össze egy különleges estet, amelynek zenéjét Händel oratóriumaiból válogatta, de a hőse Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki idén lenne 100 éves. "Erényeinek,személyének varázsa emeli a ma is példaértékű, örök hősök közé, ahogy az Ószövetség prófétáit" - vélte Birta Gábor. A műsor a Frankel Leó utcai, majd a debreceni zsinagógában lesz hallható.

Balog József is a fiatal magyar tehetségeket képviseli. A Rumbach utcai zsinagógában Charles-Valentin Tansman, Maurice Ravel, André Hajdu, Alexandre Tansman és George Gershwin műveiből játszik. Cinema szimfónia címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekar filmzenéket szólaltat meg a Dohány utcai zsinagógában, a koncert szólistája Brasch Bence énekes és Korcsolán Orsolya hegedűművész lesz, akit korábban a fesztivál arcaként ismerhetett meg a közönség.

Zsidó Nyári Fesztivál - sajtótájékoztató

A Goldmark Teremben Egyperces évszázad címmel a 100 éve született Örkény Istvánra emlékezik Fehér Anna és Áron László. Közreműködik Tfirst Péter (hegedű), Várnagy Mihály (brácsa) és Rózsa Richárd (gordonka).

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál az elmúlt 14 évben társadalmi, politikai kérdésekkel nem foglalkozott. "Most azonban beárnyékolja a zsidó kultúra ünnepét, hogy hazánkban felerősödött az antiszemitizmus. Eldurvult a közbeszéd, Horthy-nosztalgia vette kezdetét, szélsőjobboldali nézeteket valló írókat emeltek be a közoktatásba, emlékműveket gyaláztak meg. A hatalom nem érzékeli annak veszélyét, hogy a fiatal generáció téves eszmékkel fertőzése milyen következményekkel járhat az ország jövőjére nézve" - fogalmazott Zoltai Gusztáv.

Zsidó Nyári Fesztivál - sajtótájékoztató

A Zsidó Nyári Fesztivál hangsúlyozottan kiáll az emberi jogok tiszteletben tartása mellett és tiltakozik minden (etnikai, nemzetiségi, vallási) megkülönböztetés ellen, ezért a szeptember 4-i jubileumi gálaest a tolerancia jegyében szerveződik. Az est házigazdája Kulka János lesz, játszik az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezényletével, fellép többek között Csákányi Eszter, Fullajtár Andrea, Bálint András, Hegedűs D. Géza, Závada Pál, Elsa Valle és zenekara, a Rajkó Zenekar és Somló Tamás.

A Zsidó Nyári Fesztivál teljes költségvetése 68 millió forint, a Nemzeti Kulturális Alap 10 millióval támogatja a fesztivált, 5 millió forintot a Magyar Fejlesztési Bank, 1 milliót a Szerencsejáték Zrt. ad. A kisebb támogatók mellett a jegybevételre számíthatnak a szervezők, a főváros idén nem támogatja a sorozatot. A fesztivál tavalyi költségvetése 82 millió forint volt, 16 százalékkal kevesebb, mint a 2010-es. Az összeg 49 százalékát jegybevételből, 28 százalékát állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig önerőből finanszírozták - idézte fel Vadas Vera fesztiváligazgató.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508000359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása