7óra7

TITÁNium Színházi Szemle vasárnaptól a Jurányiban

TITÁNium Színházi Szemle vasárnaptól a Jurányiban

2013. 07. 07. | 7óra7

A TITÁNium Színházi Szemlére a FÜGE válogatta ki elsősorban olyan fiatal színházi alkotók produkcióit, akikkel az elmúlt években már együtt dolgozott vagy a jövőben tervezi a közös munkát. Céljuk ízelítőt nyújtani a pályázók eddigi munkáiból.

A szemle vasárnapi programján a 011 Csoport előadásában, Radnai Márk rendezésében a Kutyaszorítóbban (kritikánk itt) című előadás, az Artus és a Stereo Akt produkciója, a Boross Martin rendezte Promenád - Városi sorsturizmus valamint a színművészeti egyetem produkciója, Soós Attila rendezése, A kastély - 1. rész szerepel.

Kutyaszorítóbban - Kovács Gergely, Simon Zoltán

Hétfőn a Katona József Színház és a Manna Erdeős Anna rendezte Szentivánéj című előadása (kritikánk itt) kedden a K2 Színház ...volt egyszer egy Helené (kritikánk itt) szerdán délután a Kaposvári Egyetem és a FÜGE A Dohány utcai seriff (kritikánk itt) este pedig a Táp Színház Laboda Kornél rendezte Hogy élnek a halak a tengerben? című produkciója látható.

Szentivánéj - Pelsőczy Réka, Kocsis Gergő

A felhívásra összesen 51 pályázat érkezett. Ez a szám is érzékelteti, mennyire sok fiatal alkotónak vannak friss ötletei - olvasható a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A pályázat célja olyan fiatal színházi alkotóknak lehetőséget adni a hazai és nemzetközi megmutatkozásra, akik vagy nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket és csak néhány éve léptek a pályára.

A program ötletét az adta, hogy számos fiatal színházi alkotó kereste meg a FÜGE Produkciót tervével. Ezt a sok energiát akarják egy helyre összpontosítani és hagyományteremtő céllal felmutatni. Pályázni a 2013/14-es évadban tervezett új produkcióval lehetett.

...volt egyszer egy Helené

A pályázat célkitűzéseit tükröző négynapos szemle záró napján, szerdán, a pályázat esti eredményhirdetésén kiderül, hogy a beérkezett pályázatok közül mely 4 produkció valósulhat meg a következő színházi évadban a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, az Átrium Film-színházban, a Thália Színházban és a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az előadások rendezői közül választják ki Az Év Titánja fődíj várományosát, aki pénzjutalomban is részesül.

A beérkezett pályázatokat elbíráló kuratórium tagja Vinnai András író, Orlai Tibor producer, Rába Roland színész-rendező, Kelemen Kinga produkciós vezető (Kolozsvár), Jászay Tamás kritikus és Imre Zoltán színháztörténész.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr787998397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása