7óra7

Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház

Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház

2013. 07. 07. | 7óra7

Louis Velle Randevú Párizsban, avagy szenteltvíz és kokain című darabját a Fogi Színház előadásában láthatja a közönség Csala Zsuzsával, Harsányi Gáborral és Beleznay Endrével a főbb szerepekben - mondta Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója szerdán az MTI-nek.

Kifejtette, hogy idén is szeretnék megmutatni a magyar szabadtéri színjátszás sokszínűségét, műfaji sokoldalúságát. A Kőszegi Várszínház repertoárjából kiemelkednek az új előadások, ősbemutatók, amelyek évtizedek óta a kőszegi nyári várszínházi játékokon formálódtak.

Idén a Szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közös produkcióban jön létre a Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című előadás, amelyet kifejezetten a felnőtt nézőknek ajánlanak. A színház nagyszínpadi, önálló bemutatója idén Goldoni A kávéház című vígjátéka lesz sok zenével, amelyet a nyár során nyolc előadásban tekinthet meg a közönség.

A Gergye Krisztián Társulat és a Kőszegi Várszínház közös koprodukciójában kerül színre a Raped Europeans című produkció és a közönség kérésére hozzák vissza az évadba a 2010-ben sikert aratott Hajrá, Háry! előadást - sorolta az igazgató. Az új előadások mellett vendégjátékban lesz látható a Randevú Párizsban, a Jézus Krisztus Szupersztár a Hyppolit a Könnyű préda és Johann Strauss A denevér című operettje is.

A Kőszegi Várszínház szabadtéri előadásai július végéig tartanak.

>>> A Kőszegi Várszínhűz műsora a 7óra7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147998261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása