Angolok és magyarok
A szakmai vitákról annyi máris bizton állítható, hogy alacsonyabb szinten folynak, mármint földrajzi értelemben. Eddig ugyanis a Pécsi Kulturális Központ tetőterébe kellett felkapaszkodniuk az érdeklődőknek, idén viszont a Palatinus szálló szép, szecessziós épületében, a földszinten kerül sor a beszélgetésekre. A legnagyobb változás azonban az, hogy most a versengő színházak dönthettek, felkérnek-e valakit a beszélgetésre vagy átengedik a választást a szervezőknek. Hogy a nyíregyháziak és a veszprémiek melyik megoldást választották, azt nem tudom, mindenesetre az elsőként sorra kerülő Koccanás vitáján Lőrinczy Attila író-dramaturg és Sándor L. István kritikus beszélgetett Tasnádi Csaba rendezővel. Vitáról igazából nem beszélhetünk, viszont megtudhattunk műhelytitkokat arról, miért lett éppen a Csókolom zenekar Repeta című CD-je az előadás meghatározó eleme (Tasnádi kamaszlánya tehet róla), hogyan kerültek a színészek magánpoénjai a Spiró-szövegbe, és milyen vezérfonal mentén dolgozott a darab dramaturgja, Sediánszky Nóra (kritikánk itt A befogadói oldalról Sándor L. István a banalitás és a sorsszerűség kapcsolatáról, és a rendezés stiláris megoldásairól beszélt. A hozzászólók részéről felvetődött még az a szempont is, hogy mennyiben tekinthető a darab Zeitstücknek, és hogyan változtatott a hangsúlyain a megírása óta eltelt tíz év.
Angolokról természetesen már a másik versenyelőadás, az Értelem és érzelem kapcsán esett szó. A beszélgetéseket moderáló Lévai Balázs rögtönzött közvéleménykutatást tartott Jane Austen olvasóinak nemek szerinti összetételéről. Felettébb tanulságos, hogy rajta, és a rendezőn, Valló Péteren kívül egyetlen jelen lévő férfiú sem olvasott Austen-regényt, a nők között viszont épp ellenkező eredményt hozott a felmérés. (Igaz, Faragó Zsuzsa dramaturg és Lőrinc Katalin, az előadások egyik válogatója is szükségesnek tartották hangsúlyozni, hogy nem tartoznak az Austen-hívek közé.) Ahogy Oberfrank Pál igazgató és Valló Péter rendező is úgy érezték, hogy – a női színházlátogató közönség igényeire hivatkozva - mentegetőzniük kell a darabválasztás miatt. Pedig jobban tennék – saját férfikollégáimmal együtt – ha elhinnék Szerb Antalnak például, hogy Austen nem egy romantikus regényírónő, hanem – hihetetlen népszerűsége dacára - jelentős író, jelentős irodalmi életművel (amelynek egy fontos aspektusa éppen a romantikus regények parodizálása). De félre az irodalommal, vissza a színházhoz! Itt is megtudhattunk néhány háttérinformációt a szegénység szülte vetített képes díszletről, a bélésselyemből készült ruhákról, de sok szó esett arról is, hogy van-e az előadásnak szappanopera jellege vagy sem (ezt taglaló kritikánk itt olvasható). A nyilván sokakban megfogalmazódó kérdést, nevezetesen, hogy ennek az előadásnak van-e helye a POSZT versenyprogramjában, végül a szakmai beszélgetések „Del Medico Imréje” (fiatalabbak kedvéért: közismert, mindenhez hozzászóló sajtólevelező volt évtizedeken keresztül), a minden POSZT minden eseményén ott lévő Állandó Néző tette fel. Meggyőző válasz nem érkezett.
Magyarok és románok
A Színházi Dramaturgok Céhe rendezésében ma megkezdődött a Kortárs Magyar Dráma XXVII. Nyílt Fóruma is, mégpedig egy könyvbemutatóval. Forgách András és Tucsni András szerkesztők mutatták be a Ruszt József életművét feldolgozó könyvsorozat két újabb, 3. és 4. kötetét. Az egyik a rendező debreceni időszakát és az Egyetemi Színpadon töltött éveit, a másik a Kecskeméthez kötődő korszakát dolgozza fel.
Ha van szerzői sikertörténete a Nyílt Fórum utóbbi éveinek, Székely Csabáé mindenképpen az. Tavaly még szinte ismeretlenül nyerte el a Vilmos-díjat Bányavirág című drámájával, és a szerző még csak remélte, hogy akad érdeklődő színház, aki megfontolja a színpadra állítását. Idén a darab a marosvásárhelyiek előadásában már a versenyprogram része, de játsszák a Pinceszínházban is és úgy hírlik, hogy jövőre a Nemzeti Színház is bemutatja. Most a trilógia második részét, a Bányavakságot láthattuk a felolvasószínházi sorozat nyitányaként, Csizmadia Tibor rendezésében. A Bányavirágból már ismerős közeg, egy föld- és valóságszagú, korántsem idealizált székely falu jelenik meg ebben is, itt is folyik a pálinka és folyik a szó, az egyik szereplőnek, egy román rendőrnek köszönhetően sokszor egy sajátos, keverék román-magyar nyelven; de nem csak a két nyelv, hanem a humor és a tragédia is szerencsésen elegyedik egymással. Hadd idézzek az előbbiből egy kis morzsát, egy székely viccet! „Két székely elmegy a kocsma mellett.” Pont.
Ma már teljes gőzzel – és a nyári melegben nem alacsony hőfokon – üzemelt a Dzsámi előtt a Teátrumi Társaság sátra is, ahol előadások és beszélgetések váltogatták egymást. Közülük csak a Magyar Művészeti Akadémia tagjaival folytatott beszélgetésbe tudtam belehallgatni, ahol Fekete György éppen az Akadémia céljairól, például a nagyvárosokban kialakítandó nemzeti szalonok rendszeréről beszélt.
És végül az angyalokról
A POSZT alatt rendezik meg a Nemzetiségi Színházak Találkozóját is. Ennek keretében láthattuk a Pécsi Horvát Színházban a szarvasi Cervinus Teátrum előadásában Ivan Holub Angyal, avagy az Igazság című szatirikus játékát. A történet szerint egy zűrös család életébe egyszer csak belecsöppen egy előbb holtnak hitt, majd életre kelő angyal. Annak ellenére örülök, hogy kolléganőmmel elvetődtünk az Anna utcai kis színházba, hogy az előadás alatt folyamatosan kedves barátaim öklömnyi kiskutyájára, Dézire kellett gondolnom, aki méretét meghazudtoló hangerővel fejezi ki érzelmeit, mintha legalábbis egy hangszórót építettek volna a bordái alá. Ez a hangerő jellemezte az előadást is, főleg, miután az angyal csodát tett, és az addig néma lány is bekapcsolódott süketségétől szintén megszabadított nővére ordibálásába. Igaz, így az Angyal nyugodt csendessége valóban szinte megváltásnak tűnt. Mindezek ellenére jó volt látni egy kifejezetten rokonszenves társulat lelkes előadásában ezt a friss, humorban sem szűkölködő, abszurd darabot. Még ha azzal a szomorkás gondolattal is zárult, hogy hiába jelenik meg egy angyal az életünkben, nem tudunk mit kezdeni vele. Mondom én, aki magam is láttam egyet nemrég a Móricz Zsigmond körtéren: sántikált, hostesscipőt lóbált a kezében, és látszott, hogy a két súlyos szárny húzza a vállát.
Pécs_
_Kapcsolódó:_
