7óra7

Ősbemutatók, magyar bemutatók a Café Budapest programján

Ősbemutatók, magyar bemutatók a Café Budapest programján

2013. 07. 07. | 7óra7

A fesztiválon vendégül látják a Hotel Pro Forma dán társulatot, a temesvári Csiky Gergely Állami Színház társulatát, fellép a Chunky Move ausztrál társulat, valamint az izraeli Niv Sheinfeld és Oren Laor Dance Project - hangzott el a programról kedden tartott sajtótájékoztatón.

Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a sokrétű műsor 59 eseménye 41 helyszínen valósul meg. Közülük 8 esemény ingyenesen látogatható, és az Erzsébet téren, a városháza mögötti területen az új "café budapEST BÁR" is nyitva áll majd az érdeklődők előtt.

Idén a hang, kivált az elektronikus zene és a fény összjátéka kerül előtérbe a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A fesztivál első két napján, a Jazz maratonon három-három koncertcsoportban lépnek pódiumra rangos zenészek és fiatal tehetségek a Budapest Jazz Klubban, a Hollán Ernő utcában. A sorozatot a "nagy öreg" Szakcsi Lakatos Béla zárja meglepetés vendégeivel - részletezte az őszi fesztivál igazgatója, Szomolányi Janina.

A Dán Kulturális Intézet támogatásával érkezik Budapestre, a Nemzeti Színházba a Hotel Pro Forma, amely a War Sum Up című manga operát adja elő. A dán társulat és a Lett Nemzeti Opera közös produkciója a japán nó színház hagyományait fejleszti kortárs operává. A vizuális színjátszás úttörőjének számító dán együttes a háború természetrajzát állítja színpadra.

A Thália Színházzal közös produkció az EMKE - volt egyszer egy kávéház... című zenés játék, Garaczi László munkája. "Kortárs mű ez abban az értelemben is, hogy az EMKE első korszakában, az első világháború ideje táján neves kortárs művészek vitatkoztak asztalainál. A zenés játék szereplői azonban a második világháború éveiből visszatekintve elevenítik meg a több idősíkon játszódó történetet" - mondta el a produkció rendezője, Bagó Bertalan.

Az előadásban három színésznő és hat színész játszik kettős, van aki hármas szerepet. Cserhalmi György például Koltóy főhadnagyot és a kávéház tulajdonosát, Wassermann Móricot is megszemélyesíti.

A temesvári Csiky Gergely Állami Színház és a budapesti Forte Társulat koprodukcióban Ibsen Peer Gyntjét hozza el, a temesvári premiert éppen ma este tartják - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A Trafóban tartják a kortárs komolyzene meghatározó alakjainak, Sáry Lászlónak és Sáry Bánknak a közös szerzői estjét a Kockadobás című kamaramű és az Égkő című darab ősbemutatójával.

A Café Budapesten ismét lesz virtuális épületfestő verseny, a Műcsarnok épületén kell bizonyítniuk a versenyzőknek.

Szomolányi Janina kitért arra is, hogy először rendezik meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot. A középkori dalnokversenyekhez hasonlítható, az amerikai kocsmakultúrából önálló műfajjá vált slam poetry a kortárs költészet, a rap és a stand-up sajátos elegye. A döntőt a Trafóban tartják.

A Kortárs Galériák Éjszakáján a látogatóknak érdemes felkészülniük arra, hogy nem "egy helyszínes" lesz az esemény: ha valaki mind a 25 galériába el akar menni, akkor a Bartók Béla úttól az Andrássy útig át kell utaznia a városon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr557999963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása