Nem görcsöltünk rá semmire – mondja Balázs Attila, a TESZT fesztivál (és az azt szervező temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház) igazgatója. Tavaly, mint meséli, próbálta mindenen rajta tartani a szemét, de most a Peer Gyntöt próbálták, és egyébként is eldöntötték, hogy szellősebb programsorozatot csinálnak, így könnyedebben vették a dolgot. Ez a könnyedség a május 19. és május 27. között ötödik alkalommal megrendezett TESZT Fesztiválnak minden tekintetben sajátja. Semmi protokoll, semmi sallang, a programok pedig nyugodt tempóban váltják egymást, előadásra közönségtalálkozó, közönségtalálkozóra előadás jön, de csak napi két etap van, egy délután, egy pedig este. Nincs fesztiválközpont vagy kinevezett fesztivál khmmm... szórakozóhely, minden a színházban van, hiszen bár minden e körül forog, azért itt mégiscsak a találkozás a lényeg, legyen az néző, színész, darab, stílus, román vagy magyar. Találkozópontra pedig ez a hangulat tökéletesen alkalmas, nincs semmi piedesztál.

Annak ellenére nincsen, hogy a nagyszínház (amelynek oldalsó épületében kapott helyet a magyar társulat) Fellner&Helmer, ez kívülről nem látszik – a harmincas években kapott a homlokzat egy márványborítást, és most inkább olyan, mint valami erőd –, egyébként is stúdiókban vannak az előadások, hol kisebben hol nagyobban, belül pedig mindent kitölt a szocreálbarna – még szerencse, hogy egy csomó plakát takarja ezeket: Benedek Levente, a színház grafikusának kiállítása látható a falon a megvalósult és elvetett plakátötletekből.

A beszélgetések ilyen térben zajlanak az előadás után, amit Upor László vezet odaadóan, őszinte kíváncsisággal és kedves közvetlenséggel, stílusos iróniával messzire kerülve a profizmusnak még az illúzióját is. Erre az iróniára szükség is van, hiszen ahogy az lenni szokott, itt sem ered meg könnyen a nézők nyelve, bár egy-egy alkotó kapva kap az alkalmon, hogy kifejtse véleményét a művéről – egyébként ez sem érdektelen. Az előadások hol román felirattal, hol „fülessel” mennek, de a közönségtalálkozó is követhető román nyelven.

Van valami remek ebben a kis multikultiban. Már az épület is maga a megtestesült multikulturalizmus, ebben foglal helyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Deutsches Staatstheater, a Temesvári Nemzeti Színház és az Opera is. Nincs tejjel-mézzel folyó Kánaán, de van valami alapvető egymásra figyelés. Lehet és érdemes szélesíteni.

És bármennyire is nehéz a közönséget szóra bírni, ha erre valódi érdeklődés mutatkozik, néhányan megszólalnak. Vidovszky György Fanny és Alexander előadása után valaki azt mondja, hogy közel sem ismeretlen neki az a cseppet sem pozitív református lelkész, aki a darabban megjelenik, holott ő maga is az. És ez sem profánul, sem felforgatóan nem hangzik, persze hogy vannak ilyen papok, ezt ki tudhatná jobban, mint ő, de nincs semmi drámai él, teljesen természetes, hogy ez nem tabu. Ahogy az is természetes, hogy egy volt miniszter felszólalása után – mert hogy egy volt miniszter is felszólal gyakran a közönségtalálkozón, és a lehető legtermészetesebb módon mondja magáról, hogy ő egy egyszeri néző – nem néznek össze zavartan az emberek, nem merül fel, hogy a _mi_ miniszterünk volt vagy az _övék_. Aztán minél kevesebb a valódi néző a közönségtalálkozókon, annál inkább az esztétikára kerül a hangsúly a véleményről, s előre még csak megsaccolni sem lehet, hogy mi lesz.

Ami nem baj, a fesztiválműsoron kívül itt mindenre csak úgy alkalom adódik. Az eszmecsere nagy része a büfében zajlik, ahol nem ritka, hogy erőteljesebb vita bontakozik ki egy-egy előadás kapcsán, de az sem, hogy különböző társulatok megbeszélést, netán próbát tartanak – a közönség, az érdeklődők és a kollégák jelenlététől egy cseppet sem zavartatva. Nyitott színház, jut eszünkbe, és tényleg valami ilyesmiről van szó. A színház reggeltől késő éjjelig nyitva, az emberek pedig arra használják ezt az intézményt, amire való: találkozásra és párbeszédre. Nem érezni, hogy munkahelyre csöppentünk (a munka a találkozóhelyet jelentő tágas aulán és büfén kívül zajlik), és az sem, hogy kívülről jövő "látogatók" lennénk. A TESZT filozófiája, hogy ez a színház mindenkié, akit érdekel, kortól, nemtől, identitástól függetlenül. Addig megy ez a dolog, míg nem kötelező nyitott színháznak lenni – mondja az igazgató, szerinte abban a pillanatban, hogy kötelező lenne ötkor vagy hatkor nyitni, biztosan mindenki elkezdene kibúvókat keresni, így viszont mindenki teljesen természetesen csinálja.

Az mindenesetre biztos, hogy a TESZT nem csupán a helyi magyarság ünnepe, ugyanis a nézők jelentős része román. Balázs Attila állítja, maga is meglepődött az érdeklődésen, amelyet a város a fesztivál iránt tanúsít. Azért a hétköznapokban ritkán vannak pótszékes előadások, küzdenek ők is a nézőszámmal rendesen, most viszont komplett széksorokat kell betenni pluszban – aminek láthatóan örülnek a színháziak, nincs ebben semmi nyűg vagy kényelmetlenség, csak boldogság, hogy valami munka beérett.

A családias hangulatban annyira nincs különbség román és magyar, alkotó és néző között, hogy a feszültséget szinte kívülről kell szítani. A Kvartett előadás előtt Tapasztó Ernő bejelenti, hogy meghibásodott egy projektor, így kéri, hogy a román nézők balra, a magyarok jobbra üljenek, mert csak bal oldalon lesz felirat. Ha ez a közjáték nincs, észre sem vesszük, milyen egyetértésben ülnek egymás mellett a román és magyar nézők – és hogy ez itt mennyire természetes.

Az jól érzékelhető, hogy van itt egy négyszög: Újvidék-Szabadka-Arad-Temesvár – a négy város négy színháza nem ugyanolyan, de nyilvánvalóan rokon nyelven szólal meg. Érdekes észlelni, hogy egy aradi vagy temesvári előadás mennyire elüt egy sepsitől vagy kolozsváritól. Balázs Attila azt mondja, valóban van valami közös e régió színházaiban, már csak azért is, mert átjárás van a társulatok között. Valami olyasmi virtus, szellem van itt a környéken, ami a legközelebb talán csak Írországban, állítja a direktor, hozzátéve: szívesen hívna ír színházakat is a fesztiválra. A temesvári társulat tagjai közül Dukász Péter az újvidéki Fanny és Alexander férfi címszereplője, Éder Enikő a Kvartett című előadás párosának nőtagja, Tokai Andreát pedig a Temesvári Nemzeti Színház Frenák Pál rendezte Switch című előadásában fedezzük fel. Ezek a rendszeres kirándulások biztosítják, hogy nyitott legyen a társulat, legyen kommunikáció más alkotókkal, más közönséggel; ugyanakkor a fesztiválon egyfajta showcase-szel jelenlévő házigazdák produkcióiból látszik, egységes csapatot szeretnének kovácsolni magukból, vissza-visszatérő rendezőkkel, előre tervezve hosszabb időre. A fesztiválon előpremierrel bemutatkozó Peer Gyntöt például két éves felkészítő munka – workshopok és előadások is – előzte meg.

A temesvári színház érzékelhetően vonzódik a mozgásszínházi formákhoz. Mivel a nézők egyre nagyobb része román, van egyfajta kényszer a vizuálisabb, nonverbális kifejezésmódok alkalmazására – ami nem is annyira kényszer, hiszen a testjáték, a tánc, a mozgás a színház sajátos eszköze. A tendencia a TESZT-en is érvényesül: a mozgás és a zene, mint a nyelvvel párhuzamos, vagy időnként azt meghaladó kifejezési formák erősen jelen vannak a fesztivál programjában.

Balázs Attila hallott már kritikákat, amelyek azt rótták fel: nincsenek konkrét kritériumai annak, hogy kiket hívnak a TESZT-re. Csakhogy ezen a fesztiválon díjak sincsenek. "Olyanokat hívunk meg, akikkel úgy gondoljuk, hogy lehet éppen most valamilyen közös dolgunk, vagy érdekel minket, hogy hol tartanak, és a régióban vannak. Ugyanakkor vannak olyan meghívottak is, amit már a közönség vár el, ilyen például a Mucsi–Scherer-páros" – meséli az igazgató. A fesztivál műfajisága nagyon vegyes. Klasszikustól az alternatívig, szórakoztatótól a progresszívig minden akad. Talán csak a leghagyományosabb kukucskaszínház nincs, amiből Magyarországon bőséges túltermelést találunk. Se a színház repertoárjában, se a fesztiválon nincs hagyományos operett vagy kabaré. Erre direkt rákérdezünk Balázs Attilánál, aki láthatóan felkészült ez ügyben, sokszor feltehetik neki ezt a kérdést. Mint mondja, kényelmes és népszerű programot lehetne összeállítani zenésekből, de minden társulatnak kihívás kell és valódi munka. Mára már a közönség hozzászokott, hogy a temesvári kísérletezőbb színház, ma már sokan azok közül is rendszeresen járnak, akik korábban elutasították ezt az irányt. Mert van itt zenés előadás – például a Furnitur –, de az bizony nem csak a felhőtlen szórakozásról szól.

A fesztivál válogatásának alapja ugyanaz, ami a színház évadainak tervezéséé: azokat hívják, akikkel szívesen dolgoznának együtt, akiknek van elképzelése a társulatról, a színházról. "Egész évben hívunk embereket, és megyünk máshova színháza nézni, hogy kiderüljön, hogy hol van meg ez a kölcsönös kíváncsiság. Az Alexandru Colpaccival való együttműködés is kétéves folyamatos párbeszéd eredménye volt" – mondja Balázs Attila, hozzátéve: mostanra olyan munkamegosztás van a színházban, amit ő elképzelt. Olyan munkatársai vannak, akikben szakmailag megbízik. Velük készíti elő a következő évadot, amiben lesz például 3 dimenziós bábszínházi előadás. Apropó bábszínház: nagyon fontos lenne a határon túli magyar területen a közönségutánpótlás, ezért van jelentősége a színház bábtagozatának. Ám az éppen üres bábszínészi állásra nem nagyon akad színész.

De ezek már a hétköznapok problémái. Most ünnep volt. Olyan ünnep, amelyen vannak jobb és rosszabb előadások, de mindegyik vitatható, olyan ünnep, ahol sokféle nézőpont tud találkozni és eszmét cserélni, ünnep, ahol egy pár száz kilométer sugarú kör művészei megmutatják egymásnak alkotásaikat – és kíváncsiak a többiekére is. Jó volt látni, hogy az egyes társulatok és rendezők dolguk végeztével nem veszik a kalapjukat és mennek, hanem megnézik az előttük-utánuk lévő (sőt: akár másnapi) produkciót is. A tervek szerint jövőre is lesz ünnep. Hatvan éves lesz a temesvári magyar színház, és hatéves a TESZT.

Temesvár_

_A TESZT 2012 előadásai a 7óra7en:_

>>> Ahogy a gyerekek látnak – kritikánk a Fanny és Alexanderről
>>> Eredet – kritikánk a Triptichonról
>>> Elzárva egymástól – kritikánk a Kvartettről
>>> Hamlet Gyulaházán – kritikánk Az eredeti Hamletről
>>> Életmódshop – kritikánk a Furniturról
>>> Egy szó és más semmi - kritikánk a Mit tudjátok Tiről