7óra7

Negyedszer SZÍN-TÁR Kecskeméten

Negyedszer SZÍN-TÁR Kecskeméten

2013. 07. 07. | 7óra7

Réczei Tamás Réczei Tamás, a kecskeméti színház művészeti vezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről három, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról kettő, míg az Újvidéki Művészeti Akadémiáról, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karáról, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről egy-egy osztályt érkezett a rendezvényre. A színház ezzel a programmal kapcsolódik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál műsorához - fűzte hozzá.

Réczei Tamás szerint a SZÍN-TÁR Találkozókat hasznosnak ítélik a színészképző intézmények, ezt az is bizonyítja, hogy több intézmény már kifejezetten a találkozóhoz igazítja a tanmenetét.

Nyolc vizsgaelőadással készülnek a résztvevő intézmények, köztük láthatnak majd a nézők klasszikusokat új értelmezésben, báb- és mozgásszínházi produkciókat, valamint különleges szakmai kísérőprogramokkal is gazdagodott az idei találkozó - fogalmazott a művészeti vezető.

Rögtön a hét elején érkezik a Maladype Színház Tojáséj című előadása, amelyet Weöres Sándor egysoros költeménye ihletett. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretén belül nézhetik meg az érdeklődők Hegedűs D. Géza monológját Albert Camus Pestis című regényéből. Március 27-én, a színházi világnapon a kecskeméti teátrum is tart egy bemutatót Vasárnapi gyerekek címmel.

Hitgyógyász – Fehér László, Bán Bálint, Ostorházi Bernadett

A színészképző egyetemek műsorán egyebek mellett szerepel Brian Friel Hitgyógyász Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci Molière Tartuffe valamint Gerhart Hauptmann Patkányok című darabja is.

A magyar egyetemek osztályainak találkozója nem csupán szakmai seregszemle, hanem igazi kulturális csemege minden színházszerető számára - hangsúlyozta Réczei Tamás.

>>> A kecskeméti Katona József Színház műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr567998863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása