7óra7

Kolozsvári vendégjátékok a Vígszínházban

Kolozsvári vendégjátékok a Vígszínházban

2013. 07. 07. | 7óra7

Megöltem az anyámat - Dimény Áron, Albert Csilla A Pesti Színházban Tompa Gábor rendezését, a Caragiale nyomán készült, erős politikai aktualitású, jazz-zenével kísért Leonida Gem Session című előadást játsszák, a Házi Színpadon pedig Visky András Londonban is sikerrel bemutatott kétszereplős drámája, a Megöltem az anyámat látható - olvasható a színház honlapján.

A Ion Luca Caragiale nyomán készült Leonida Gem Session című előadást 2012. szeptemberében mutatták be. Tompa Gábor és Visky András színpadi változata Seprődi Kiss Attila fordításának felhasználásával készült. Az előadásban Hatházi András, Bogdán Zsolt, Bács Miklós, Viola Gábor, Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Laczkó Vass Róbert és Panek Kati játszik. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu.

Az előadás ismertetőjében a rendezőt idézik: "Úgy tűnik, hogy térségünkben a Ion Luca Caragiale műveiből ismerős politikai csatározások már nem érnek véget a Függetlenség-téri hagyományos összeölelkezéssel. Az ellenfelek egymás végső lejáratására és megsemmisítésére törekszenek, és a hatalom igézete úgy szédíti őket, mint hajdan azokat a római császárokat, akik szó szerint vették, hogy az Istenek leszármazottai, s ehhez mérten követeltek és harácsoltak maguknak korlátlan hatalmat és előjogokat".

"23 évvel a 89-es fordulat után sűrűsödnek azok a kérdések, amelyekre mindeddig hiába vártunk választ, s amelyek nélkül, valószínű elpuskázzuk utolsó esélyünket is, hogy végre méltón hozzáláthassunk életterünk lakhatóvá tételéhez. Ha a közelmúlt eseményeinek és az abban szereplőknek teljes átvilágítása nem történik meg, akkor úgy tekinthetünk majd erre a +rendszerváltásra+, mint a Leonida naccsádbeli utcai ribillióra, ami csupán színjáték a hatalom előadásában annak bizonyítására, hogy soha nem lesz valódi forradalom" - utal a rendező Caragiale darabjára.

"Ki fél még ma is Ion Luca Caragialétól, a színházi prófétától, aki bizonyára sűrűn kapkodná fejét a mai események láttán, és újra Berlinbe váltana menetjegyet?" - teszi fel a kérdést Tompa Gábor.

Visky András - a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója - Megöltem az anyámat című darabját 2011 januárjában mutatták be. Az előadást Albert Csilla és Dimény Áron játssza és rendezte. A két művész közel két évig dolgozott Visky András szövegével. "Az identitásjátékként meghatározott szöveg bennünket is identitásjátékba sodort: Bernadett és Csipesz találkozásainak keresése közben nemcsak színészként, hanem rendezőként, dramaturgként, díszlet- és jelmeztervezőként is próbára kellett tennünk magunkat" - áll az előadás ismertetőjében.

A dráma alapja valós történet: az 1980-as években egy romániai árvaházban felnőtt erdélyi magyar lányról szól. Az identitásjáték főszereplője, Bernadett, a félcigány árva, aki az intézetet elhagyva gyökereit kutatja. A darabot a közelmúltban Londonban is bemutatták: márciusban adták elő a Rosemary Branch színházban. Tavaly Chicagóban a Theatre Y, majd New Yorkban a La MaMa társulat játszotta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr507998465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása