7óra7

Kilenc előadás a második ESZME bábszínházi fesztiválon

Kilenc előadás a második ESZME bábszínházi fesztiválon

2013. 07. 07. | 7óra7

A székely menyecske meg az ördög A programban két egyszemélyes produkció szerepel: Az aranyhajú királylány (Majoros Ági Bábszínháza) főképp óvodásoknak szóló klasszikus bábjáték, A székely menyecske meg az ördög című előadásban (Fabók Mancsi Bábszínháza) a vándorbábos hagyományok, a népi mesemondás és a népzene kap hangsúlyt - áll Csató Kata bábszínész-bábrendező, az ESZME elnöke közleményében.

A Bódog és Szomorilla című előadás a Hepp Trupp, Kolozsi Angéla és Bartal Kiss Rita együttműködése, főhőse egy vándor király uralkodói feladatok nélkül, valamint egy kósza tündér szakirányú varázsdiploma nélkül, de a történetben komoly szerepet kap egy öreg bőrönd és egy szeszélyes piknikkosár is.

A Grimm testvérek Egyszemke, kétszemke, háromszemke című meséjéből írta Gimesi Dóra a Szemenszedett mese című művét, játszói Bartal Kiss Rita és Hannus Zoltán.

A fesztivál gyerekprogramjában a Tintaló Társulás egy meglepetés-előadással vesz részt, és színre kerül a rendezvénynek otthont adó Stúdió K legutóbbi bemutatója, a Marc Chagall képeinek inspirációjára készült Szamár a torony tetején is.

Három produkció várja a felnőtteket. A MárkusZínház A helység kalapácsa című produkcióval érkezik. A Karácsony Punchéknál című előadás kortárs szocio-bábjáték. Technikáját tekintve hagyományos paravános bábjáték, az alkotói szándék szerint pedig görbe tükröt állít a karácsonynak, annak, hogy mit is jelent a szeretet ünnepe, amikor képesek vagyunk a család, a szeretet, az ajándékozás címszavaival "megölni" egymást. A Repülési lecke kezdőknek a legkisebbek számára is élvezetes, de témája, a felnőtté válás, a gyerek-szülő kapcsolat a felnőttek érdeklődésére is számot tarthat.

A 2. ESZME Fesztivál alatt megtekinthetők Tóth Eszter képzőművész bábjai is.

Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME - www.eszme.eu) 2005-ben alakult. A színházi alkotókat és képzőművészeket - 32 egyéni tagot és 8 alkotói csoportot - tömörítő ernyőszervezet nem egyszerű gazdasági lebonyolító szerv vagy produkciós feladatokat magára vállaló társulás, hanem ténylegesen közösségként, minőségi töltettel funkcionáló egyesület - áll a közleményben.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr268001143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása